Juhász István szintén január elsejétől az egyik legjelentősebb APEH igazgatóság első számú vezetője lett. Az igazgatóságnak - amely felelős azért, hogy az éves adóbevételek 40-45 százaléka időben, rendben befolyjon - a munkája számottevően bővül.
Illetékessége januártól kiterjed az egész országra, míg korábban csak a főváros és a pest megyei kiemelt adózók ellenőrzését végezte. Ezen túl az igazgatóság a felelős a meghatározó ügyek központosított ellenőrzéséért is.
Juhász István korábban a Pénzügyminisztériumban az adóreformmal kapcsolatos szakmai munkálatokban töltött be vezető pozíciót, majd mintegy két évig az APEH elnökhelyettese volt.