Uniós támogatást kapott a nyomdász szakszervezet szervezettségének erősítéséhez

Ajánljuk - 2025-01-10

A Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete (Nyomdászszakszervezet) 116 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást kapott a Széchenyi Terv plusz programban; a támogatás lehetővé teszi, hogy jelentősen emeljék a dolgozói szervezettséget az ágazatban - közölte az érdeképviselet pénteken.

Tájékoztatásuk szerint a nyomdaiparban ma is több mint 15 ezren dolgoznak, de az ágazati foglalkoztatottság jellemzően elaprózódott, a dolgozók döntő hányada kisvállalkozásoknál áll alkalmazásban. Ilyen struktúra mellett sokkal nehezebb a dolgozói érdekek védelme - jelezték.

A támogatás segítségével országosan megvalósítandó hároméves projekt részeként a szakszervezet négy új dolgozóval tudja erősíteni csapatát, akik közül ketten kifejezetten a tagszervezéssel és a szervezetfejlesztéssel foglalkoznak majd.

Az érdekképviselet öt munkavállalójának tud részvételi lehetőséget biztosítani korszerű szakszervezeti tudásbázisra épülő készségfejlesztő képzéseken, emellett megvalósíthatja a többi között tíz tematikus rendezvény megszervezését és lebonyolítását, szakszervezeti kampányokat indíthat, valamint új számítógépek, irodatechnikai és kommunikációs eszközök beszerzésével korszerűsíteni tudja informatikai eszköztárát.

A szakszervezet közölte: kapacitásainak fejlesztésével új lendületet adhat az ágazat dolgozói szervezettségének emeléséhez, a közös érdekvédelem iránti elkötelezettség és a dolgozói szolidaritás megerősítéséhez; ezzel a támogatással megfordulhat az elmúlt évtizedekben tapasztalt, a szakszervezeti tagság csökkenésével járó trend.