V. Nemzetközi Fazekasfesztivál

Ajánljuk - 2007-05-09

A Kölcsey Ferenc Megyei Közművelődési Intézet az idén ötödik alkalommal rendezi meg a nemzetközi fazekasfesztivált, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének Hajdú-Bihar megyei Szervezetével közösen. A fesztiválon részt vesz három fazekas Lengyelországból, két fazekas Erdélyből, Korondról és két fazekas Szabadkáról, Szerbiából. Egy szervező Lengyelországból, két szakember Finnországból tapasztalatcsere céljából, egy fazekas Svájcból pedig „megfigyelőként” tapasztalatszerzés céljából lesz jelen a rendezvényen.

A hazai mezőnyt 18 fazekas alkotó képviseli az ország minden tájáról. A fesztiválon részt vesz a Kölcsey Szövőműhely két népművésze is.  A korábbi években 20-25 alkotó jelentkezett pályázati anyaggal.

Az idén 28 alkotó 391 tárgyát – köztük 21 tárgyegyüttest -  tekintett meg a 4 tagú zsűri, melynek tagjai voltak: István Erzsébet etnográfus, muzeológus, Csupor István, a Néprajzi Múzeum Fazekas gyűjteményének tárvezetője, Kun Éva, a Népművészet Ifjú Mestere, fazekas, keramikus népi iparművész és Hubert Erzsébet etnográfus. A beadott tárgyak mindegyike részt vesz a kiállításon. A 28 pályázó alkotóból 9 debreceni és Hajdú-Bihar megyei.

A pályázat kiállítását - Dr. V. Szathmári Ibolya, a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumok Igazgatóságának igazgatója nyitja meg 2007. május 10-én, csütörtökön 11.00 órakor a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum parkjában.  A megnyitón adják át a pályázat díjait.

 A pályázati kiállítás május 13-ig látható a múzeum parkjában, azt követően átköltözik a nádudvari Ady Endre Általános Művelődési Központ kiállítótermébe, ahol ünnepélyes keretek között május 15-én, 17.00 órakor nyitja meg Dr. P. Szalay Emőke néprajzos, muzeológus. A bemutató május 29-ig, naponta 8.00-18.00 óra között tekinthető meg.

A megnyitó napján 13.30 órától kezdődik  a Kölcsey Közművelődési Intézet előadótermében a szakmai konferencia tartunk.

A konferencia témái:

- Egy hozomány fazekasedényei a 19. században Magyarországon - előadó dr. István Erzsébet, etnográfus, muzeológus.

- Elfeledett alföldi edénytípusok és díszítményük – előadó dr. P. Szalay Emőke etnográfus, muzeológus.

Délután a konferencia hallgatói megismerkedhetnek Hannele Heikkinen és Maire Valkonen (Finnország, Jyvaskyla) előadásaiból a népi kézműves-oktatás finnországi gyakorlatával.

 

Május 11-én nyílik a népi kézműves-vásár a Kossuth téren a fesztiváldiplomák ünnepélyes átadásával és a Bereg Citerazenekar népzenei műsorával.

A rendezvény ideje alatt a gyerekek a kiállítás helyszínén és a Kossuth téren is  játszóházban ismerkedhetnek meg  a népi kézműves szakmák alapjaival 11-én és 12-én 16.00-18.00 óráig,  13-án 10.00 és 13.00 óra között.  A Kossuth téren május 11-én és 12-én naponta 11.00-16.00 óra között fazekas bemutatókat láthatnak, 10.00-18.30 között pedig igényes kivitelezésű népi kézműves remekeket is vásárolhatnak a vásárba látogatók. 13-án, vasárnap a játszóházak 10.00-13.00 óra között, a kézműves-bemutatók 11.00-14.00 között, a vásár pedig 10.00-14.00 között várja az érdeklődőket.