700%-os hozam fél év alatt, a devizapiacon valóban lehetséges

Befektetés - 2007-08-30

Idén február végén indult a Buda-Cash Brókerház Zrt. szervezésében a TopTrader verseny, melyben a hazai befektetők versenyeznek egymással valós pénzzel, valós körülmények között, hogy elnyerjék a legeredményesebb befektetőnek járó díjat. A résztvevők egyben a nemzetközi mezőnyben is megmérettetik tudásukat, ugyanis Magyarországon kívül további 12 országban fut a verseny, mely 2008 február 18-ig tart.

A magyar és egyben a nemzetközi lista élén is Doleschall György áll 700% feletti hozammal. A 2 millió forintos befektetés mára már több mint 16 millió forintot ér, mely eredményt fél év alatt sikerült elérni tőkeáttételes ügyletek segítségével a bankközi devizapiacon.

 

A kérdés természetesen felmerül, hogy vajon milyen tőkeáttétel mellet lehetséges ilyen mértékű hozamra és ilyen rövid idő alatt szert tenni. Az alkalmazott tőkeáttétel nem magasabb mint a devizapiacokon jelenleg átlagosnak mondható tőkeáttétel, vagyis nagyjából 25 szörös. De még ilyen tőkeáttétel mellett is közel 30%-os árfolyam elmozdulásra van szükség ahhoz hogy 2 millió forintos befektetéssel egyetlen ügyleten 14 millió forintos nyereségre tehessünk szert.

 

Ilyen mértékű és ilyen rövid idő alatt lejátszódó egyirányú mozgásra ritkán van példa a devizapiacokon, ugyanakkor az augusztusi mozgások kiváló lehetőséget biztosítottak, hogy ha nem is egyetlen ügyleten, de egy jól felépített kereskedési stratégiával Doleschall úr hajmeresztő eredményeket érjen el. Az alkalmazott kereskedési stratégiának talán egyik legfigyelemreméltóbb eleme a trenddel azonos irányba történő pozíciók felvétele és azok növelése a trendszerű mozgás alatt. Bár az alkalmazott stratégia nem ismeretlen, a piaci gyakorlatban mégis annak ellenkezője terjedt el.

 

A verseny végéig még közel hat hónap van hátra, megfelelő tőkemenedzselés mellett az eredmény talán szinten tartható, vagy esetleg tovább növelhető.

Forrás:Portfolió.hu