Auchan: 200 milliárd forint befektetés az elmúlt 15 évben

Befektetés - 2013-06-06

Magyarországon az elmúlt 15 évben az Auchan Magyarország Kft. 200 milliárd forint értékű befektetést valósított meg, és mintegy 100 milliárd forint adót fizetett be a magyar államkasszába - közölte Dominique Ducoux csütörtökön Budapesten az Auchan Partner Napon.

    Az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója az első alkalommal megrendezett eseményen arról is beszélt, hogy a társaság 19 áruházat működtet Magyarországon. Partnerei között pedig 1300 magyarországi beszállító található. A beszállítók 20 százaléka, azaz 260 vállalkozás a kezdetektől partnere az Auchan Magyarországnak.

    A vezérigazgató szerint annak érdekében, hogy az áruházak választékát tovább lehessen bővíteni, újabb beszállító partnerekre van szüksége a francia érdekeltségű áruházláncnak. Ezért szervezték meg a mostani partnertalálkozót. Amennyiben a magyar termékek megfelelnek az elvárásoknak úgy azokat az Auchan külföldi áruházaiban is forgalmazzák - mondta. Példaként hozta a magyar zöldségek és gyümölcsök romániai árusítását.

    Dominique Ducoux beszélt arról is, hogy az áruházlánc még ebben az évben 250 megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását kívánja megoldani a társadalmi felelősségvállalás jegyében. A cég jelenleg 8 ezer munkatársat foglalkoztat. Az elmúlt 15 évben az Auchan áruházakban mintegy 300 millió vásárló fordult meg.

    Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter üdvözlőbeszédében arról szólt, hogy a beszállítók számának növelése azt jelzi, nő a magyar termékek iránti kereslet, s ezt az Auchan Magyarország is érzékeli. Emellett a magyar élelmiszerek minősége is egyre jobb és ezért egyre kelendőbbek bel- és külföldön - fejtette ki.

    A miniszter az MTI-nek hozzátette: azok a magyar termelők, akik képesek világszínvonalú, versenyképes minőségi termékek előállítására, újabb értékesítési lehetőséhez jutnak. Biztatta a magyar termelőket, hogy a hagyományos értékesítési csatornák mellett keressék a kapcsolatot a nagy áruházláncokkal is. Reményét fejezte ki, hogy a mostani esemény előmozdítja az előnyös kapcsolatok létrejöttét az Auchan és a magyar termelők között.

    Pesti Imre kormánymegbízott azt emelte ki, hogy fontos a társadalmi felelősségvállalás, amelyet az Auchan Magyarország kiemelten kezel. Ezt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása is alátámasztja. Mindezzel az áruházlánc újabb lépést tett az aktív széles körű társadalmi szerepvállalás terén.

    Balogh Gabriella kontroling igazgató közölte: az Auchan Magyarország első áruházát 1998-ban Budaörsön nyitotta. Mostanra a hatodik legnagyobb kiskereskedelmi lánccá fejlődött az országban. Teljesítménye alapján a 32. legnagyobb cég Magyarországon.

    Varga Gabriella beszerzési igazgató arról beszélt, hogy az Auchan áruházakban található termékek 92 százalékát magyarországi beszállítóktól szerzik be. Az áruházak kínálatának 25 százaléka élelmiszertermék, amelyek a forgalom 63 százalékát adják.

    Az Auchan 19 magyarországi áruházában 2012-ben az előző évhez képest 10 százalékkal 300 milliárd forintra nőtt a forgalom, a vásárlók száma 15 százalékkal 36 millióra bővült, foglalkoztatottaik száma elérte a 8 ezret - mondta Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója februárban. Tavaly 7 Cora áruházat vásárolt meg az Auchan Magyarországon, ennek hatását leszámítva, a korábbi 12 áruházban a forgalom 5,2 százalékkal, mintegy 20 milliárd forinttal esett vissza, a vásárlók száma pedig 3 százalékkal csökkent.