Megújult arculattal, DH Groupként folytatja tevékenyégét a Duna House Group, a változás egy újabb mérföldkő a vállalat számára, hogy Európa vezető pénzügyi és ingatlanközvetítő cégcsoportjává váljon; a hivatalos cégnévváltozására a novemberi közgyűlésen kerülhet sor - közölte a Duna House Group hétfőn.
közlemény idézte Guy Dymschizt, a DH Group társalapítóját és vezérigazgatóját, aki elmondta cégcsoportként rég túlnőttek a magyar Duna House branden, emellett pedig jelenleg is több almárkát üzemeltetnek, mint például a Credipass, a Metrohouse vagy a Primse.com. Mára elsősorban nemzetközi pénzügyi csoportot alkotnak.
Kiemelték, hogy
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a cégcsoport üzleti és piaci kilátásai továbbra is a terveknek megfelelően alakulnak: az olasz és lengyel lakás- és hitelpiacok felívelő szakaszban vannak, Magyarországon pedig az Otthon Start Program katapultálta rekordszintre az ingatlan- és hitelpiaci keresletet.
Közölték,
A DH Group mint brandnév megújítását követően a Duna House Holding Nyrt., más néven a Duna House Group hivatalos cégnévváltozására a november végi közgyűlésen, határozat formájában kerülhet majd sor.
A közleményben felidézték, hogy 1998-ban családi vállalkozásként alapították a Duna House-t, amely 2003-tól kezdve, Magyarország legismertebb ingatlanközvetítő franchise hálózatává fejlődött.
Hozzátették, hogy 2010-ben alkották meg a nemzetközi terjeszkedést célzó stratégiát, amelyben a Metrohouse lengyel ingatlanközvetítő hálózat 2016-os, majd az olaszországi HGroup (és a Credipass pénzügyi közvetítő brand) 2022-es felvásárlása jelentette a legfontosabb lépéseket.
Korábban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) arról tájékoztattak, hogy a Duna House csoport franchise ingatlanhálózatának jutalékbevétele idén a harmadik negyedévben történelmi csúcsra, 5,2 milliárd forintra emelkedett, ami éves összevetésben 35 százalékos, az előző negyedévhez képest pedig 21 százalékos növekedés.
Ezt megelőzően közölték, hogy a Duna House nettó árbevétele 18 százalékos emelkedéssel 21,86 milliárd forintra, adózott eredménye 74 százalékos emelkedéssel 1,84 milliárd forintra nőtt az első félévben 2024 azonos időszakához képest.
A Duna House a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei hétfőn délelőtt 0,85 százalékkal, 1190 forintra erősödtek, árfolyamuk az utóbbi egy évben 820 és 1660 forint között mozgott.