Fejlesztette baromfifeldolgozóit a kisvárdai Master Good Kft.

Befektetés - 2016-09-28

Kormányzati segítséggel, összesen 878 millió forintból fejlesztette baromfifeldolgozóit a kisvárdai Master Good Kft., amely a Nagyvállalati Beruházási Támogatási (NBT) Program keretében 439 millió forint támogatást kapott.

A Master Good Cégcsoporthoz tartozó társaság támogatásáról szóló okiratot szerdán adta át a nemzetgazdasági miniszter a felső-szabolcsi kisvárosban.

Az eseményen Varga Mihály elmondta, a magyar gazdaság jövőjét azok a cégek fogják meghatározni, akik képesek megújulni, beruházni, fejleszteni a termelésüket, bevezetni az innovatív technológiákat és folyamatosan javítani a versenyképességükön.

Hozzátette, a kormány célja ebben a tekintetben nem változott, "olyan vállalatokat akarunk támogatni, akik képesek erre a feladatra és nem minden előzmény nélkül kezdik el termelésüket, vagy szolgáltatásukat". A nemzetgazdasági miniszter utalt arra, hogy a cégcsoport Közép-Európa legnagyobb baromfifeldolgozója, amely nemcsak kivívta ezt a pozíciót, hanem az elmúlt években meg is őrizte azt.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter köszöntőjében nagy lépésnek nevezte a beruházást, ami bizonyíték arra, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is lehet családi tulajdonban lévő vállalkozásnak világszínvonalú termelői munkát végezni.

A társaság a kisvárdai és petneházi baromfifeldolgozó üzemeiben hajtott végre műszaki-technológiai fejlesztéseket, a pályázat segítségével 103 munkavállalóval bővítette dolgozói létszámát. Az eseményen Bárány László, a cégcsoport tulajdonosa, a Master Good Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a beruházási összegből korszerű csomagológépeket vásároltak, ami jelentősen javítja a társaság versenyképességét és termelési kapacitását.

Említést tett arról, hogy folyamatban van egy másik, közel 9 milliárd forint értékű üzembővítés is, a jelenleg 70 százalékos készültségű beruházást várhatóan 2017 június végén fejezik be.

Az 1900 embert foglalkoztató, többek közt baromfitenyésztéssel- és feldolgozással foglalkozó Master Good Cégcsoport ebben az évben 100 ezer tonna csirkét dolgozott fel, keltetőtelepein 450 ezer szülőpár tyúkot tenyésztenek, 65 millió tojást keltetnek ki, a kikeltetett 52 millió darab csibét pedig saját baromfitelepeken és csirkehizlaló telepeken nevelik fel.

A Master Good Kft. 2015-ös konszolidált nettó árbevétele 45,4 milliárd forint, mérleg szerinti eredménye pedig több mint 1,6 milliárd forint volt.