Fél éves nyereséget jelentett a CIG Pannónia

Befektetés - 2016-08-23

A CIG Pannónia csoport az év első felében 6 százalékos növekedéssel 8,417 milliárd forintos díjbevételt és 316 millió forintos adózott nyereséget ért el - közölte kedden a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. nemzetközi számviteli szabványok szerint (IFRS) készített, második negyedéves tőzsdei jelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Az egy részvényre jutó féléves eredmény 5,1 forint volt.

A jelentésben kiemelték a nem-életbiztosítási üzletág 2,755 milliárd forintos, a múlt év első fél évinél 67 százalékkal nagyobb díjbevételét és azt, hogy ezen a téren az új szerzés összege 866 millió forint volt, amivel a biztosító "nem-élet állománya" elérte a 2,458 milliárd forintot.

A biztosító saját értékesítési hálózata továbbra is növekedést mutat, a tavalyi év hasonló időszakához képest 37 százalékkal magasabb új szerzést produkált.