Felmérés: az állami nyugdíj kevés lesz a megélhetéshez

Befektetés - 2011-06-01

Magyarországon egyre többen látják úgy, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer önmagában hosszú távon nem biztosít megfelelő életszínvonalú időskort, ezért mindenképpen szükséges a pénzügyi öngondoskodás valamilyen formája. Ezt támasztja alá a Generali-Providencia Biztosító legutóbbi felmérése is, melyben többek között a válaszadók pénzügyi tudatosságát, megtakarítási és öngondoskodási hajlandóságát vizsgálták.

Az Eurostat előrejelzése alapján, Magyarországon a jelenlegi 24 százalékról 2030-ra 34 százalékra, míg 2040-re már 40 százalékra emelkedik a 65 éven felüliek aránya. Az egész Európára jellemző demográfiai bomba egyik legsúlyosabb hatása a nyugdíjrendszer működésében mutatkozhat meg a következő évtizedekben. A Generali reprezentatív kutatásából kiderült, hazánkban is egyre többen ismerik már fel a demográfiai helyzetből és a járulékfizetők alacsony számából fakadó veszélyeket. A megkérdezettek 62 százaléka például biztos abban, hogy várható nyugdíja nem lesz elegendő a kívánt színvonalú életvitelre, és csupán 5 százalék gondolja, hogy nyugdíjából kellő módon meg tud majd élni. A megkérdezettek 72 százaléka szerint 2010-ben romlott a saját háztartásuk anyagi helyzete. A válaszadók szerint ahhoz, a majdani nyugdíjasok megfelelő ellátást kapjanak, emelni fogják a nyugdíjkorhatárt és a járulékokat, egyre kevesebb nyugdíjat tud kifizetni az állam, az egyén pedig vagy tovább dolgozik, vagy előtakarékossággal készül fel a nyugdíjas éveire.

 

Mindezek ismeretében nem meglepő az sem, hogy a kutatásban résztvevők több mint fele (53 százalék) már gondolkodott azon, miből fog megélni idős korában. Azok a válaszadók, akik már aktívan foglalkoztak a nyugdíjas éveikről való gondoskodással, leginkább a házi, vagy a bankszámlán történő megtakarítást részesítik előnyben (30 százalék) annak ellenére, hogy a spórolás ezen formája csekély, illetve semmilyen kamatot nem nyújt számukra. 28-28 százalékot tesz ki azoknak az aránya, akik életbiztosítást kötöttek, vagy önkéntes magánnyugdíjpénztárba léptek. A nyugdíj melletti munkát illetve és az ingatlanbefektetést viszonylag kevés válaszadó tartotta kivitelezhető megoldásnak az időskori pénzügyi függetlenség eléréséhez.

 

A kutatásból kiderült az is, hogy az emberek kezdik megérteni, az előrelátás és a tudatos pénzügyi gazdálkodás nélkül nehezen tervezhetőek és finanszírozhatóak az életük fontosabb állomásai. Ezzel párhuzamosan növekvő pénzügyi tudatosságára enged következtetni az is, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárakban lévő befektetések összege és a szerződések száma lassú emelkedésnek indult az elmúlt egy év során.

 

„Felmérésünk során arra a megállapításra jutottunk, hogy az emberek jelentős része nem bízik már a tisztán állami ellátásban, tudja, hogy saját erejéből is gondoskodnia kellene időskori anyagi függetlenségéről. A nehéz gazdasági helyzetben különösen fontos, hogy igyekezzünk olyan szolgáltatásokat kidolgozni, amelyek közül a nehéz anyagi helyzetben élők is megtalálhatják azt a megoldást, amivel el tudják indítani nyugdíjcélú megtakarításukat.” – ismertette Paál Zoltán, a Generali ügyvezető igazgatója.

 

A lehetséges nyugdíjcélú megtakarítások ismertségét is vizsgálta a kutatás, ami szintén érdekes eredményeket mutatott. A megtakarítási formák közül messze kiemelkedett az említések során az önkéntes nyugdíjpénztár (55 százalék) és a nyugdíjcélú életbiztosítás (36 százalék), de minden negyedik megkérdezett az egyszerű bankbetétet is felsorolta, mint lehetséges megtakarítási formát.

 

A nyugdíjcélú megtakarítással rendelkezők 60 százaléka havonta 5-10 ezer forint közötti összeget tud félretenni erre a célra, 24 százalékuk pedig 10-20 ezer közötti összeget spórol meg, havi 20 ezer forint feletti összeget pedig 16 százalékuk képes jelenleg megspórolni.

 

Minél korábban kezd el valaki félretenni a nyugdíjas éveire, annál kisebb havi terhet jelent számára a takarékoskodás – tette hozzá Paál Zoltán.