Felvásárolta a magyar Balabit cégcsoportot egy amerikai IT biztonsági cég

Befektetés - 2018-01-19

Felvásárolta a luxemburgi bejegyzésű magyar érdekeltségű Balabit cégcsoportot a One Identity, az amerikai Quest nevű cég IT biztonsággal foglalkozó leányvállalata - jelentette be pénteken Budapesten a Balabit IT Kft. alapító ügyvezető igazgatója.

Györkő Zoltán közölte: a tranzakció részletei, így a vételár sem nyilvános. Az üzlet további technológiai és piaci fejlődés előtt nyit utat a Balabitnak, amelyhez magyarországi, németországi és az egyesült államokbeli vállalatok tartoznak.

A Balabit nagyvállalatok számára fejleszt IT-biztonsági megoldásokat, amelyek saját területükön technológiai vezető szerepet töltenek be a nemzetközi piacon. A cégcsoport bevétele 95 százalékban külföldi értékesítésből származik - tette hozzá az ügyvezető igazgató. A Balabit ügyfélkörébe többek között multinacionális vállalatok, bankok és államigazgatási szervezetek tartoznak.

Györkő Zoltán az MTI-nek elmondta: a Balabit konszolidált árbevétele a 2016/2017-es üzleti évben ( július 1-től a következő év június 30-ig) mintegy 20 millió euró, valamivel több mint 6 milliárd forint volt, mintegy 20 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Az idei üzleti évben 25-30 százalékos növekedésre számítanak. A várakozásokat megalapozzák a piacbővítési folyamatok - mondta az ügyvezető igazgató.

A csoport veszteséges volt, miután 2014-től kockázati tőkefinanszírozást - 8 millió dollárt, mintegy 1,8 milliárd forintot - vettek igénybe. A tervek szerint a 2018/2019-as üzleti évet nullszaldóval zárhatják.

Kiemelte: nem gazdasági kényszer miatt értékesítették a Balabitet, hanem a fejelődési lehetőségek miatt.

A Balabit alapítói számára a következő egy évben opcionálisan még fenn áll a kivásárlás helyetti részvényessé válás lehetősége. A dolgozókat ugyanakkor a tranzakció gyakorlatilag nem érinti - mondta Györkő Zoltán

hirdetés

„Kiadó egy családi ház 120 nm alapterületű földszintje. A ház emeletén egy Pilates és jóga stúdió működik, így elsősorban olyan vállalkozások érdeklődését várjuk, akiknek a tevékenységi köre ezzel összhangban van.A terület bármilyen csendes sport, vagy egészséges életmódra nevelő tevékenység végzésére alkalmas. A kiadó helyiségekhez öltöző, zuhanyzó, wc, konyha, recepció, rendezett kert, és több férőhelyes a telken kialakított parkoló tartozik. Érdeklődni a helyszínen: Debrecen, Sámsoni út r18. (MM-Pilates Stúdió) vagy a +36 20 204 94 35-ös telefonszámon lehet.

Ár: 240.000.-Ft, mely a rezsit is tartalmazza