Készházelemek gyártásába kezd a TGA Consult Kft.

Befektetés - 2020-10-13

Készházelemek gyártását kívánja elindítani a TGA Consult Kft. Dunaújvárosban uniós támogatással - közölte a cég. Az egyedi igényeket kielégítő, kis energia igényű és nagy üvegfelületeket tartalmazó házak tervezése és a gyártás feltételeinek megteremtése mintegy 340 millió forintba kerül, a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretéből 168,79 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyertek el erre.

A tervek szerint 2021 végére készül el az első legyártott mintaház.

Takáts László ügyvezető elmondta, hogy az engedélyeztetési folyamatokat követően az első mintaházon vizsgáznak majd a tervezőasztalon kitalált újítások, a második szolgálja majd a gyártási folyamatok racionalizálását.

A ház gyártási logikáját az autógyártásból már jól ismert elvek mentén szeretnék felépíteni. Minél kisebb nyersanyag raktárkészlettel, félkész termékek széleskörű felhasználásával és az építőiparban nem megszokott magas méretpontossággal akarnak dolgozni.

A társaság a készházait elsősorban exportpiacokra szánja.

A nyilvános cégadatok szerint az épületgépészeti tervező TGA Consult Kft. 2019-ben 1,276 milliárd forint nettó árbevétel mellett 1,9 millió forint nyereséget realizált. A társaság a 2018-as üzleti évet 1,686 milliárd forintos nettó árbevétellel és 124 milliós nyereséggel zárta.