Megújul a szabadkígyósi Wenckheim-kastély

Befektetés - 2019-02-27

Több mint 3 milliárd forintból újul meg a szabadkígyósi Wenckheim-kastély - hangzott el az alapkőletétel előtti sajtótájékoztatón szerdán Szabadkígyóson.

Ha valami a második világháború után megmaradt az épített örökségből, "akkor azt meg kell őriznünk, erősítenünk és úgy kell megtennünk ezt, hogy képesek legyünk a kulturális jövőt, a jövő Magyarországát megmutatni" - mondta Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára.

A kormányzat által elindított Nemzeti Kastélyprogramról és Nemzeti Várprogramról szólva Virág Zsolt miniszteri biztos elmondta, hogy ennek keretében 39 műemlék, 20 kastély és 19 vár újul meg.

A szabadkígyósi kastély rekonstrukciója az Európai Unió 1,5 milliárd forintos, a kormány pedig valamivel több, mint 1,5 milliárd forintos támogatásából valósul meg.

Megújul a szabadkígyósi Wenckheim-kastély.MTI/Lehoczky Péter

Az építtető Wenckheim Krisztina annak idején azt kérte a tervező Ybl Miklóstól, hogy a kastélynak annyi ablaka legyen, ahány nap van egy évben, annyi szobája, ahány hét és annyi bejárata, ahány évszak.

Az 1875 és 1879 között épült kastély korának egyik legkorszerűbb épülete volt, gázvilágítással, falfűtéssel, hideg- és melegvíz-szolgáltatással. A kastélyt egy 22 hektáros park ölelte körül, amely ma természetvédelmi terület.

A rekonstrukció során felújítják a tornyot, a tetőt, a homlokzatot, a pince egy részét, teljes körű közműfejlesztésre, utólagos szigetelésre és gépészeti munkálatokra kerül sor, de megújul az épület földszintje is, ahol a Wenckheim-család mindennapjait bemutató kiállítótermet is kialakítanak.

A 3 milliárd forintból teljesen megújul a kastély parkja is, 19. századi játékokat felvonultató játszóteret és egy babaházat alakítanak ki, valamint fény- és hangjátékokkal kiegészítve rekonstruálják a szökőkutat.

Herczeg Tamás (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a megújuló kastély jelentősen növelni fogja a térség turizmusát. Ennek érdekében Békéscsaba városa a Modern Városok Program keretében 2,2 milliárd forintból több mint 22 kilométer hosszúságú kerékpárutat épít a két település közé. Az útvonal a már meglévő szakaszaival együtt a Wenckheim-kerékpárút elnevezést fogja kapni és Békéscsabán keresztül összeköti a szabadkígyósi Wenckheim- és a gyulai Almássy-kastélyt.