Megvette az ENI az RWE Tigáz-részesedését

Befektetés - 2013-04-03

- Megvette a német RWE 44 százalékos tulajdonrészét a Tigázban az ENI, így az olasz energiaipari vállalat csaknem 97 százalékban a Tigáz Zrt. tulajdonosa - erősítette meg az ENI S.p.A. az MTI megkeresésére szerdán.

Az ENI ugyanakkor nem kívánta nyilvánosságra hozni, hogy mennyiért jutott hozzá az RWE részesedéséhez.  Az olasz vállalat írásos válaszából kiderül, hogy a tranzakciót február 15-én hajtották végre.

    A cég azokra a kérdésekre sem kívánt válaszolni, hogy melyek a további tervei a Tigázzal.

    Az MTI megkeresésére a Tigáz Zrt. a 2012. évi végleges gazdálkodási adatokról még nem tudott beszámolni szerdán.

    A múlt héten a Napi Gazdaság azt írta: a Tigáz magyar mérleg szerinti vesztesége 75,6 milliárd forint, saját tőkéje pedig 62,2 milliárd forint, 17 milliárdos jegyzett tőke mellett. A konszolidált mérleg 253 milliárd forintos árbevétel mellett 39,1 milliárd forintos veszteséget és 3,8 milliárdos negatív saját tőkét mutat. Tőkepótlási kötelezettség a magyar társasági mérleg szerint nincs.

    Az RWE német energiaipari cég közép-kelet-európai térségi leányvállalatának igazgatósági elnöke egy prágai konferencián március 21-én jelentette be, hogy 50 százalékkal csökkenti magyarországi befektetéseit az idén a társaság. Martin Herrmann ezt az energiaszektort érintő kormányzati intézkedésekkel indokolta