Őszi aukció a Virág Judit Galériában

Befektetés - 2007-10-09

Október 17-én, szerdán 18 órakor a már hagyományos helyszínen, a Budapest Kongresszusi Központban tartja a Virág Judit Galéria őszi aukcióját. Az aukció képei közül jónéhány ezúttal is felkeltheti az érdeklődők licitálási kedvét.Az aukciósház nemcsak a jól ismert Rippl-Rónai alkotás, az 1998-ban felbukkant Csukly Károlyné arcképe kapcsán várhat jelentős sikert az árveréstől. A 201 festményt és 6 Zsolnay kerámiát felsorakoztató kínálat erősnek ígérkezik.

A kommentárt már nem igénylő nevek, Mednyánszky László, Koszta József, Aba-Novák Vilmos, vagy a 19. századi festészet jeles mesterei, mint például Lotz Károly, Molnár József és Benczúr Gyula mellett az aukciósház a 20. századi festők képeit is kínálja, többek között Batthyány Gyula, Kádár Béla és Vaszary János műveit.

 

Mokry-Mészáros Dezső 1930-as alkotása igazi ritkaság! Csemegének ígérkezik Berény Róbert Gyümölcsök, valamint Egry József Verőfényes Balaton című munkája. Mednyánszky László Csobogó patakja monumentális főmű. Rippl-Rónai József tervezte Zsolnay tányér, mely az Andrássy ebédlőbe készült méltán hozza izgalomba a Zsolnay gyűjtőket. Az Andrássy-palota ebédlőjéhez készített étkészlet hasonló darabjára Magyarországon eddig mindössze egyszer licitálhattak az érdeklődők.

Az aukció teljes anyaga megtekinthető a Virág Judit Galériában október 6-16. között, valamint a

www.viragjuditgaleria.hu.

honlapon.