Több mint háromévi csúcson világgazdasági aktivitás

Befektetés - 2014-07-04

 

    A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport minden hónapban közzéteszi a világgazdaság egészére kivetített, a legnagyobb nemzetgazdaságok feldolgozó és szolgáltatási szektorainak teljesítményadataiból képzett saját, összesített beszerzésimenedzser-indexét (BMI). Júniusról szóló kimutatásában a ház közölte, hogy az általa kiszámított összágazati kibocsátási mutató a múlt hónapban jelentős mértékben, 1,2 ponttal 55,4-re emelkedett.

A JP Morgan közgazdászai szerint a jelenlegi kilábalási ciklusban csak 2010 elején, majd 2011 elején volt ennél magasabb ez a jelzőszám.

    A ház szakértői közölték, hogy az általuk kimutatott, összesített júniusi gyáripari és szolgáltatási BMI-mutató - történelmi visszatekintésű korrelációk alapján - éves szintre vetítve 3,6 százalékos pillanatnyi globális GDP-növekedési ütemnek felel meg.

    Ez elmarad ugyan a 2010 első félévében mért éves összevetésű növekedési átlagtól, amely akkor 4,8 százalék volt, ugyanakkor csaknem egy százalékponttal meghaladja a JP Morgan szakelemzői által a jelenlegi globális trendnövekedésnek tartott ütemet, amely 2,7 százalék lenne - áll az elemzésben.

    A ház számításai az összágazati átlagos BMI-indikátor a második negyedév egészére 3,2 százalékos éves globális növekedési ütemet jelez; ez megint csaknem egy százalékponttal meghaladja a cég prognózisát, amely az elmúlt három hónapra 2,3 százalékos éves szintű világgazdasági növekedést valószínűsít.

    A JP Morgan szakelemzői mindazonáltal közölték: az egyre nagyobb lendületet jelző globális BMI-mérőszám alapján várható, hogy a harmadik negyedévben ténylegesen 3 százalék fölé gyorsul az éves összehasonlításban számolt világgazdasági növekedés.

    A globális növekedési kilátásokat más nagy londoni házak is óvatos derűlátással ítélik meg.

    A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő e héten Londonban ismertetett alapeseti forgatókönyve szerint a globális GDP-érték - piaci árfolyamon súlyozva - az idén 2,7 százalékkal, 2015-ben és 2016-ban egyaránt 3,1 százalékkal növekszik a tavaly mért 2,4 százalékos bővülés után. A Fitch londoni elemzői közölték ugyanakkor, hogy - tekintettel a kockázatokra - idei növekedési előrejelzésük 0,2 százalékponttal, a 2015-re szóló becslés 0,1 százalékponttal gyengébb a cég előző, márciusi prognózisában e két évre szereplő várakozásnál.

    A hitelminősítő a legfőbb kockázatok között kiemelte az euróövezeti defláció veszélyét. A Fitch londoni elemzői hangsúlyozták, hogy az éves inflációs ütem mindegyik euróövezeti gazdaságban 2 százalék alatt jár, és 18 hónapja folyamatosan csökken.

    Az eurójegybank (EKB) legutóbbi deflációellenes monetáris intézkedéseinek hatásai bizonytalanok, ráadásul e lépéseket nem is lehet megelőző jellegűnek tekinteni, mivel az infláció és a maginfláció is már régóta a jegybank 2 százalékos célja alatt van, és legalább 2016-ig várhatóan ott is marad - áll a Fitch előrejelzésében.

    Az elhúzódó defláció súlyos károkat okozna az euróövezetben, mivel felhajtaná a reálkamatokat, az adósságállomány reálértékét és a reálértéken számolt adósságszolgálati költségeket az állami és a magánszektorban egyaránt, és megnehezítené a valutauniós periféria gazdaságainak a versenyképesség helyreállítását a bérek csökkentése nélkül - hangsúlyozták új prognózisukban a Fitch Ratings közgazdászai.