Továbbra is bíznak a befektetők a magyar műtárgyakban

Befektetés - 2020-04-23

A jelenlegi helyzetben is bíznak a befektetők a magyar műtárgyakban: a megkérdezettek 54 százaléka a festmények iránt érdeklődik leginkább, de jelentős emelkedéssel felzárkózott az ékszerbefektetés is - derült ki a BÁV Zrt. műtárgybefektetési kutatásából.

Az összegzés szerint a magyar vásárlók műtárgybefektetési szándékának alakulását vizsgáló kutatás már az új koronavírus miatt veszélyhelyzet elrendelése után, március második felében készült el, az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. végezte 200 fő megkérdezésével. A minta a legalább 300 ezer forint havi háztartás jövedelemmel rendelkező, 18-69 év közötti, online elérhető magyar lakosságra reprezentatívnak tekinthető nem, kor, iskolai végzettség és lakóhely szerint - olvasható a tájékoztatóban.

A Műtárgybefektetési Index a várható befektetési szándék, különböző dimenzióit egyesíti egyetlen értékben. A kutatás szerint a műtárgybefektetési index értéke minimálisan csökkent: a tavalyi 39-hez képest idén márciusban 37 volt. Érdemi visszaesést egyetlen alindex mutatott: az anyagi kilátások romlottak jelentősen a bő egy évvel ezelőtti értékekhez képest.


Várakozáson felüli stabilitást mutatott a műtárgypiachoz és általában a befektetésekhez fűződő viszony: a megkérdezettek nem vesztették el a bizalmukat a műtárgypiacban, nem lettek kockázatkerülőbbek, és nem is fordultak el a műtárgyvásárlásoktól.

A műtárgyvásárlás iránt nyitottak körében a legnagyobb népszerűségnek, ahogy tavaly is, a festmények örvendtek (54 százalék). A második helyen 51 százalékkal álló ékszerbefektetés azonban jelentős, 16 százalékos növekedést ért el 2020-ra. A harmadik helyen az órák (25 százalék) és a papírrégiségek, könyvek (25 százalék) állnak, majd a numizmatikai érmeket (21 százalék), valamint a kerámia, üveg- és ezüsttárgyakat, bútorokat magába foglaló egyéb műtárgyak (20 százalék) következnek.

Mint írják, a műtárgyvásárlók csoportja egyelőre egy szűk szegmenst jelent, de arányuk még egy ilyen turbulens időszakban is meglepően stabil. A legismertebb aukciósház, ahogy korábban is, 80 százalékos márkaismertséggel, a BÁV volt.

Miközben az emberek saját műtárgybefektetői kompetenciájukba vetett önbizalmában 2019-hez képest elbizonytalanodás érezhető, a műtárgypiac tisztaságába vetett bizalom a legutóbbi felméréshez képest megerősödött. A megkérdezettek zöme úgy véli, a műtárgyak az elmúlt 5 évben jó értékőrzőnek bizonyultak, 43 százalékuk szerint a képzőművészeti tárgyakba fektetett pénz a megelőző 5 évben infláció feletti hozamot generált. Változatlanul 40 százalék felett vannak azok, akik infláció feletti árváltozásra számítanak.

A műtárgyakat a megkérdezettek 63 százaléka más megtakarítási formákhoz hasonlóan kedvező vagy kedvezőbb befektetési lehetőségnek tartja.

A műgyűjtés egyelőre csak 10 százalék körüli szegmens számára igazán követendő példa, ugyanakkor a többség abban egyetért, hogy egy képzőművészeti alkotás, műtárgy növeli egy lakás, iroda, üzlethelyiség presztízsét.

A kutatásban vizsgált célcsoport kevesebb mint egyharmada nem rendelkezik megtakarítással, 16 százalékának viszont 5 millió forint feletti megtakarítása van. Bő egy év alatt jelentősen csökkent azoknak a száma, akik a megtakarításukat bankbetétekben (-22 százalék), befektetési alapokban (-9 százalék) vagy folyószámlán (-8 százalék) tartják, csak az állampapírokkal rendelkezők köre tudott érdemi növekedést (+3 százalék) felmutatni, de még így is a kockázatkerülő befektetési formák vannak túlsúlyban. A deviza és a részvények mellett nem változott érdemben a műtárgybefektetők köre sem, csupán a 3 százalék említette, hogy rendelkeznek arany, ékszer vagy műtárgy befektetéssel.

Az emberek saját háztartásuk anyagi helyzetének következő egy évi alakulását látványosan rosszabbul ítélik meg most, mint egy évvel ezelőtt. A válaszadók 44 százaléka pénzügyi helyzetének romlásával számol.

Mint írják, a Műtárgybefektetési indexet tavaly hiánypótló és hagyományteremtő szándékkal indították el, hogy évente átfogó képet kapjon a BÁV a hazai műtárgybefektetési piac helyzetéről.

A tájékoztató idézi Kovács Ádámot, a BÁV kereskedelmi igazgatóját, aki az aukciósház jövőbeli terveiről szólva elmondta: idén ünneplik az aukciós működéseinek 100 éves évfordulóját. A járvány miatt egy időre az online teret helyezik előtérbe. Pénteken széles festmény- és műtárgykínálattal nyílik meg a BÁV online galéria az axioart.com oldalán, emellett május 1-jén online ékszeraukciót is indítanak.