Uniós hitel magyarországi vasúti korszerűsítésre

Befektetés - 2014-01-08

Mintegy 75 milliárd forintnak megfelelő, 250 millió euró kedvezményes hitellel segíti a magyarországi vasúti infrastruktúra korszerűsítését az Európai Befektetési Bank (EBB) - közölte szerdán az uniós pénzintézet.

 A bank közlése szerint a pénz a 2013 és 2016 közötti rehabilitációs és fejlesztési beruházásokat hivatott szolgálni, és a tervek szerint javíthatja a hálózat biztonságosságát és teljesítményét.

A hitelből megvalósuló fejlesztések célja, hogy a magyar vasút versenyképesebbé váljon, és vonzó alternatívát jelentsen a környezetszennyezőbb közlekedési módokkal szemben, mint amilyen például a közúti közlekedés. A befektetési bank ismerteti, hogy a rehabilitáció és fejlesztés keretében Magyarország-szerte újulnak majd meg sínpályák és vasútállomások, fejlettebbé válhatnak a távközlési és a jelzőrendszerek is.

    A pénzintézet közleményében megemlíti, hogy magyarországi tevékenységében kiemelt szerepet játszik a közlekedési, főleg a vasúti infrastruktúra fejlesztése. 1990 óta körülbelül 4,2 milliárd euró hitelt nyújtott a luxembourgi uniós bank ilyen célra Magyarországnak.

    Az EBB az Európai Unió hosszú távú finanszírozást kínáló pénzintézete, amelynek tulajdonosai a tagállamok, és elsődleges célja, hogy kedvezményes hiteleivel előmozdítsa az uniós célok teljesülését a tagországokban.