Hajtó János, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közalapítvány volt elnöke vezeti augusztus 1-től a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláját (MÜTF). Kandikó József leköszönő rektor a megalakulása óta, immár 18 éve irányította az intézményt. Hajtó János évtizedekig az Edinburgh-i Egyetem kutatója és professzora volt, jelenlegi tervei között szerepel pedig, hogy négy éven belül az egykor 96 fővel induló tatabányai főiskola az ország első öko egyetemévé szerveződjön.
A változások már egy jó éve megkezdődtek, mikor a főiskola a megújuló energiák használatát és az öko-tudatos irányvonalat választotta a jövő útjának. Az egyetlen öko főiskolaként magyar fejlesztésű szélkereket, valamint napkohót szereltek fel az iskola épületére, amely meleg vizet és fűtést is szolgáltat. Az öko szemléletet a képzésekbe is beépítik, például választható lesz a fenntartható fejlődés szakirány, illetve energia-műhelyükben végezhetnek szakmai gyakorlatot a diákok. Kandikó József indította el az átalakulást, a rektor az iskola alapítása óta vezette az intézményt és nyugdíjba vonulásával sem tűnik el annak életéből.
Kandikó József, a Magyar Marketing Szövetség alapító tagja marketing szakemberként országosan elismert, 2006 óta cikkeket ír a marketing legmodernebb eszközeiről, a költségekkel való hatékony gazdálkodásról, amelyet oktat is. Jelenleg Marketingkontrollig című szakkönyvén dolgozik, amely nem csak oktatás, hanem vállalkozások számára is készül. "Egyrészt az informatika, másrészt a statisztikai adatgyűjtési és feldolgozási módszerek fejlődésével ma már rendelkezésre áll az az arzenál, amelyet a marketingmenedzsment szolgálatába lehet állítani. Számos esettanulmányt is kidolgoztam már hallgatókkal együtt, ezekre épül a készülő könyv" - mondta el Kandikó József.
Továbbá a MÜTF idén első ízben hirdeti meg marketing mesterképzését, amelyet Kandikó József vezet majd. Elárulta, hogy a képzés széleskörű vállalati kapcsolatokra építve erősen gyakorlatias, másrészt az új online marketing megoldások is nagy hangsúlyt kapnak a tanrendben. "További erősségünk az értékesítési menedzsment. A főiskola filozófiájának és küldetésének szellemében hangsúlyosan megjelenik a képzésben a fenntarthatóság és az ökoszemlélet, valamint kiemelten foglalkozunk a nemzeti gazdaság fejlesztésének a kérdéseivel is." A mesterképzést a főiskola a pótfelvételi keretében is meghirdette
(www.edupress.hu)