A BKV vezérigazgatója szerint ellentételezni kell azokat a bérlettel rendelkező utasokat, akik a sztrájk idején nem kapják meg a számukra szükséges szolgáltatásokat.
Kocsis István csütörtöki sajtótájékoztatóján az ombudsman nem sokkal korábban kiadott közleményére reagálva, mely a bérletes utasok kifizetésének lehetőségét vetette fel, úgy fogalmazott: amikor valaki bérletet vásárol, lényegében szerződést köt a BKV Zrt.-vel. Hozzátette, ezért ő úgy gondolja, ha nem tudja a BKV a szolgáltatást biztosítani, akkor ellentételezéssel tartoznak azoknak, akik ettől elestek. Közölte, szakembereinek már kiadta azt a feladatot, hogy vizsgálják meg a kérdést, annak érdekében, hogy a BKV tisztességesen járjon el. Kocsis István jelezte: ennek a módját még nem tudja, de elképzelhető, hogy a bérletek érvényességét fogják meghosszabbítani. A vezérigazgató megköszönte az utazóközönség türelmét és megértését a sztrájk idején, valamint megköszönte azoknak a járművezetőknek a munkáját, akik felvették a munkát az elmúlt napokban. Közölte, a lehetőségekhez képest továbbra is mindent megtesznek azért, hogy a szolgáltatásokat biztosítsák.