A Fidesz a szabályok betartását várja el

Belföld - 2019-02-07

Balla György, a Fidesz frakcióigazgatója újságíróknak azt mondta, a Fidesz-KDNP teljesen világos szilárd elvi alapon áll: a képviselőkre ugyanazok a törvények vonatkoznak, mint bárki másra.

Ha a képviselők törvényt sértenek, akkor annak következménye van. Ha a képviselők az ülésteremben agresszívan, erőszakosan viselkednek, akkor annak nyilvánvalóan kell, hogy legyen következménye - fogalmazott. Hozzátette: erre tett javaslatot a házelnök a törvényekkel összhangban, a javaslatot támogatta a Fidesz-KDNP.

Balla György, a Fidesz frakcióigazgatója sajtótájékoztatót tart a házbizottság ülése után a Parlament Kék társalgójában 2019. február 7-én. Jobbról Nacsa Lőrinc, a KDNP-frakció szóvivője. MTI/Bruzák N

Az Országgyűlés sajtószolgálatának tájékoztatása szerint Kövér László 29 ellenzéki képviselő - DK-s Arató Gergely, Gréczy Zsolt, Hajdu László, László Imre, Oláh Lajos, Vadai Ágnes, Varju László, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, Gurmai Zita, Harangozó Tamás, Hiszékeny Dezső, Korózs Lajos, Kunhalmi Ágnes, Molnár Gyula, Molnár Zsolt, Szabó Sándor, Tóbiás József, Tóth Bertalan, Varga László, a liberális párt színeiben politizáló független Bősz Anett, a jobbikos Jakab Péter, a párbeszédes Burány Sándor, Kocsis-Cake Olivio, Mellár Tamás, Szabó Tímea, Tordai Bence és a független Szabó Szabolcs, Székely Sándor és Szél Bernadett - egyhavi tiszteletdíjának megvonását javasolja, mert a tavaly december 12-i ülésnapon megsértették az országgyűlési törvényt azzal, hogy fizikai erőszakot alkalmaztak, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegettek, arra hívtak fel, vagy más kivezettetését akadályozták.

További kilenc képviselő - a jobbikos Ander Balázs, Rig Lajos és Stummer János, az LMP-s Csárdi Antal, Demeter Márta, Hohn Krisztina, Keresztes László Lóránt, Schmuck Erzsébet és Ungár Péter - esetében az Országgyűlés tekintélyét, rendjét súlyosan sértő magatartás miatt, illetve a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre, szavazásra vagy a szemléltetésre vonatkozó szabályainak megszegése miatt a házelnök a havi tiszteletdíj egyharmadának megvonását javasolja.