Az elmúlt 8 év jogsértéseit vizsgáló bizottság tagjaiként örömmel hallottuk, hogy Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke egy interjúban jelezte, átfogó vizsgálatot kezdeményez az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnál, annak érdekében, hogy kiderüljön: levonták-e a bíróságok a 2006. év őszi eseményeiből a megfelelő tanulságokat.
Reménykedünk abban, hogy a vizsgálat kideríti, hogy az első fokon eljáró bírák miért tekintettek el a megalapozatlan ügyészi indítványok egyénekre lebontott, körültekintő elbírálásától, hogyan történhetett meg, hogy - mint azt a másodfokú bíróság, majd az ezt követő összefoglaló jelentés is megállapította - az esetek döntő többségében nem állt fenn az alapos gyanú, és nem léteztek azok a bizonyítékok, amelyekre az ügyészségi indítványok és az elsőfokú döntések hivatkoztak.
A bírósági szervezet egészének is az az érdeke, hogy feltárják és valótlanságuk esetén világosan cáfolják azokat a széles körben elterjedt, konkrét nevekhez kötött, több különböző forrásból megerősített híreszteléseket, mely szerint az első fokon eljáró bírók egy előzetes eligazításon vettek részt, ahol vezető beosztású bírók nyomatékosan jelezték számukra, hogy milyen határozatok az elvártak. Bízunk abban is, hogy az események után négy évvel fény derül arra is, hogy a bíróság rendkívül súlyos megállapításokat tartalmazó belső vizsgálatának miért nem lett semmilyen következménye, miért nem tett semmit a korrekt belső vizsgálati jelentés birtokában a Fővárosi Bíróság elnöke.
A Legfelsőbb Bíróság elnökének bejelentése után reméljük, hogy az az ügyészség is megteszi a megfelelő lépéseket - amely szemben a bírósági szervezettel - ezidáig még a saját, súlyos mulasztásaival való szembenézést is elutasította. Országgyűlési bizottságként nem tudunk és nem is akarunk egyedi ügyekben az igazságszolgáltatási szervek munkájába beavatkozni, sőt minden ilyen törekvést elítélünk, de eddigi tevékenységünk egyik eredményének érezzük a vizsgálat kezdeményezésének bejelentését. A már feltárt hibák okainak kivizsgálását és a felelősök megnevezését azonban mind az ügyészi, mind a bírói szervezettől elvárjuk.
Budapest 2010. szeptember 26.
Gulyás Gergely Révész Máriusz
Kiadó: FIDESZ frakció