Tisztelt Főszerkesztő Úr, tisztelt Elnök Úr!
Információim szerint Önök pert indítanak a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium ellen az Önök által igényelt befektetői szerződések nyilvánosságát követelve. A liberális gazdasági tárca készséggel áll a jogvitát tisztázó eljárás elé. Néhány szempontot azonban kötelességemnek érzek megosztani Önökkel.
Az állami támogatásban részesülő beruházások és a támogatás legfontosabb paramétereit a szerződés megkötését követő 60 napon belül a GKM hivatalos lapjában, a Gazdasági Közlönyben közzé tesszük. Ezzel az állami támogatások nyilvánosságára és átláthatóságára vonatkozó követelményeknek maradéktalanul eleget teszünk, s ez által nem sérülnek a szerződésekben foglalt befektetői üzleti titkok.
Az inkriminált támogatási szerződéssel kapcsolatban a Gazdasági Közlöny 2005. évi 15. számában jelentettünk meg közleményt, nyilvánosságra hozva a kedvezményezett nevét, a támogatási program megvalósulásának helyét, a támogatás célját és a támogatás összegét.
Az állami támogatások számításának módját az Európai Unió által jóváhagyott hatályos jogszabályok is rögzítik, így a pozitív nemzetgazdasági megtérülés kiszámításának alapelvei is nyilvánosak.
A kormány gazdaság politikájának kiemelt célja a hazánkba irányuló nemzetközi tőkebefektetések fokozása. Magyarország az egy főre eső külföldi működőtőke-beáramlás tekintetében is vezeti a közép-európai országok rangsorát, az éves szinten 1000 milliárd forintot meghaladó ütem várhatóan idén is fenntartható lesz. A befektetők érdeklődése töretlen, a kormányzat jelenleg 63 nagyberuházásról tárgyal, amelyek mindegyikének megvalósulása esetén 16000 új munkahely keletkezik. Ugyanezek az adatok a szolgáltatóiparban a következőképpen alakulnak: 12 projekt, 260 milliárd forint és 5200 álláshely.
A GKM tiszteletben tartja, sőt az Elektronikus Információszabadság törvény beterjesztőjének jogutódjaként támogatja a nyilvánosság minél szélesebb körű érvényesülését, ugyanakkor a liberális gazdaságpolitika ismeri és tiszteli az üzleti titok kategóriáját, amely a verseny szabadságát védi.
Mivel ezt a témát a fentiekben leírtak miatt kiemelten fontosnak tartjuk, ezért a GKM kezdeményezi, hogy az érintettek – az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium, az adatvédelmi biztos valamint szakmai- és civil szervezetek bevonásával – folytassanak nyilvános szakmai vitát a közadatok nyilvánossága és az üzleti titok védelme kérdéséről.
Budapest, 2007. május 28.
Üdvözlettel,
Garamhegyi Ábel
államtitkár
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
Kiadó: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium