A gyermekvédelmi törvény módosításának általános vitájával folytatta szerdán munkáját az Országgyűlés.

Belföld - 2016-10-26

MSZP: hol vannak a felügyeleti szervek?

Gúr Nándor (MSZP) szerint a kormány azt az utat járja, hogy valamit gondol valamiről, és indifferens, másoknak mi a véleménye. Három év semmittevés, ombudsmani jelentés után az államtitkár feláll és azt mondja, hogy most szeptemberben vált ismertté előtte a történet. Hol vannak a felügyeleti szervek, ha a kormánynak nincs információja. Nem gondolja, hogy ez politikai, szakmai impotencia? - kérdezte, és felvetette az államtitkár és a miniszter távozásának szükségességét.

Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő felszólal. MTI Fotó: Kovács Tamás

Hozzátette: az az út amit kijelöltek a javaslatban helyes, azonban a prevenció, a kézzel fogható segítségnyújtás helyett rendpárti alapon akarnak intézkedni. Kitért arra, hogy rengeteg visszásság és disszonancia van például a gyermekvédelmi jelzőrendszereknél.

Az álláshelyek betöltetlenségéről szólva pedig kiemelte, hogy számos háziorvosi és gyermekorvosi praxis nem működik.

Előterjesztők

Horváth László (Fidesz) arról beszélt, hogy a nyár végén készült el az ombudsmani jelentés a gyöngyösi esetről, ezért került most a Ház elé a javaslat. Szerinte abban minden lényeges ombudsmani ajánlás benne van.

Selmeczi Gabriella (Fidesz) arra hívta fel a figyelmet, hogy a módosítás értelmében a szülő elővezetéséhez előzetes jóváhagyás nem kell, csak utólagos.

Jobbik: vitatható, hogy eredményes lesz-e a törvénymódosítás

Szilágyi György (Jobbik) vitatta, hogy hatékony és eredményes lesz-e módosítás. Azt firtatta, hogy mit csinált eddig a szakminiszter, ha a mostani törvénymódosítás rendelkezik arról, hogy a tárcavezetőnek a minisztérium honlapján kell nyilvánosságra hoznia a gyermekvédelmi ellátórendszer működtetésének szakmai, módszertani alapjait.

Úgy értékelte, a törvényjavaslat ékes példája az alkalmatlan Fidesz-kormányzásnak. Szerinte a sajtó által felkapott tragikus, egyedi esetekre reagálva igyekszik a kabinet a cselekvés látszatát fenntartani ahelyett, hogy a problémás ügyet feltárva a jobbítás szándékával igyekezzen megoldásra jutni. Hozzátette: az intézmények együttműködését kellene hatékonyabbá tenni, az intézményrendszerben dolgozókat pedig képezni kellene.