A Ház módosítva ismét elfogadta a közigazgatási perrendtartási törvényt

Belföld - 2017-02-21

Módosítva ismét elfogadta az Alkotmánybíróság (Ab) által korábban alaptörvény-ellenesnek minősített közigazgatási perrendtartási törvényt az Országgyűlés kedden. A képviselők 127 igen, 31 nem szavazattal, 22 tartózkodás mellett szavazták meg a jogszabályt.

Az Ab januárban a jogszabály közigazgatási felsőbíróságra vonatkozó rendelkezéseit kifogásolta, miután az államfő az alaptörvény-ellenesség és a közjogi érvénytelenség megállapítását kérte a testülettől. Az Alkotmánybíróság Áder János érvelését elfogadva kimondta, hogy a vitatott rendelkezések sértik a jogbiztonságot, a jogállamiság követelményét, ugyanis azokat nem egyszerű, hanem minősített, kétharmados többséggel kellett volna elfogadnia az Országgyűlésnek.

Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettes leteszi esküjét. MTI Fotó: Illyés Tibor

A köztársasági elnök a többi közt azt kifogásolta, hogy a törvény formailag ugyan nem módosította volna a bíróságok szervezetéről szóló sarkalatos törvénynek a bíróságokat felsoroló részét, tartalmilag azonban kiegészíti azt egy új bírósággal.

A törvény ezért úgy módosult, hogy abból kikerült a "felsőbíróságként eljáró bíróság" köznév, helyette hatáskörtől függően törvényszék vagy konkrétan Fővárosi Törvényszék szerepel.

A szabályozás emellett a jövőben a közigazgatási és munkaügyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyek között nem szerepelteti a választási bizottság közigazgatási tevékenységével kapcsolatos pereket, a választási jogvitákra vonatkozó valamennyi rendelkezést elhagyja a törvényből.

A jogszabály - amelyet elsőként tavaly december elején fogadott el a Ház - bevezeti a differenciált hatáskör telepítését. A kisebb nehézségű ügyek meghatározott csoportjainál egyesbíró dönt a perben, bonyolultabb kérdésekben azonban három bíróból álló tanács jár el.