A Jobbik vizsgálóbizottságban tekintené át a letelepedési kötvények ügyét

Belföld - 2016-11-09

A Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a letelepedési kötvények gazdasági és nemzetbiztonsági kockázatának áttekintése céljából.

Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: pártja erről egyeztetne a többi parlamenti frakcióval pénteken. Kiemelte: olyan testület felállítását kezdeményezik, amelynek tagjai átestek nemzetbiztonsági átvilágításon, hogy lehetőségük legyen minősített adatok megismerésére, a titkosszolgálatok vezetőinek, munkatársainak meghallgatására a kérdésében.

Szerinte a Fidesznek elemi érdeke ennek támogatása, ellenkező esetben ugyanis azt a látszatot keltenék, hogy titkolni valójuk van, de azt is, hogy "a szajré és a piszkos pénz mindennél fontosabb", az ország biztonságánál is.

Brüsszelnek és az Európai Bizottság elnökének pedig szerinte azt üzenné ezzel a kormányoldal, hogy pénzért akár a kvóták is jöhetnek. Ha Jean-Claude Juncker ezt felismeri, és kvóták helyett kötvényt vesz az ide letelepítendő tömegeknek, akkor a Fidesz szerinte támogatná, és nem támadná.

Arra a kérdésre, hogy a Jobbik nemzeti pártkénti megítélését mennyiben érinti a távolmaradása az alaptörvény módosításáról szóló szavazáskor - az újságíró felidézte Vona Gábor pártelnök távolmaradását is 2010-ben a kettős állampolgárságról szóló szavazásról is. Erre Mirkóczki Ádám azt felelte "tőlünk komolyabban senki sem veszi a nemzeti ügyeket". Kijelentette: nem az a hazaáruló és nem az a nemzetellenes, aki minden kiskaput be akar zárni az ide érkező egyes idegenek előtt, hanem az, aki kommunikációs és propagandaszinten a legnagyobb élharcosa az ország megvédésének, "de pénzért egyébként az jön tőle, aki akar".