A kormány fél a társadalom ellenőrzésétől?

Belföld - 2010-07-14
    A részvételi demokrácia lehetőségének megteremtése az LMP egyik alapértéke, választási programunknak is központi eleme volt. Számunkra a társadalmi részvétel nem csak afféle szólam, az Európai Unió által előírt kötelező kűr.

Úgy gondoljuk, hogy csak a megfelelően informált, a közügyekben felkészülten részt vevő állampolgárok közössége képes a képviseleti rendszer felett olyan ellenőrzést gyakorolni, amely szavatolja, hogy a nevünkben megszülető döntések valóban a közjót, ezen belül az igazságosságot és a fenntarthatóságot szolgálják.  

 

Az LMP az elmúlt hetek rohamtempójú törvényalkotása során is igyekezett odafigyelni arra, hogy az átláthatóság és a társadalmi részvétel garanciái a konkrét javaslatok szintjén is megjelenjenek. Így tettünk a Nemzeti Földalapról szóló törvénnyel kapcsolatban is, amely keretében létrehozandó szervezet stratégiai jelentőségű állami földvagyon sorsa fölött dönt majd.  

A törvényhez benyújtott módosító javaslatunkat, amely a különböző érdekvédelmi szervezetek mellett a környezet- és természetvédő civil szervezetek delegáltjait is bejuttatná a Nemzeti Földalap Ellenőrző Bizottságába, a kormánypártok leszavazták.   A kormánnyal szemben mi úgy véljük, az állami földek tulajdonba adásának ellenőrzésében kulcsszerepet kell biztosítani a már említett társadalmi szervezeteknek, amelyek a szűkebb gazdasági érdekek mellett gyakran elsikkadó, mindannyiunk létének alapját képező fenntarthatósági szempontokat is képviselik.  

 

Szabó Rebeka országgyűlési képviselő

 

Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)

OS