A kormány nem érti a válság lényegét

Belföld - 2009-02-11

 A kormány kudarcot kudarcra halmoz. Nem érti a válság lényegét és így képtelen a sikeres kezelésével kecsegtető programot kidolgozni - mondta Orbán Viktor, a köztársasági elnökkel történt találkozóját követően.

A Fidesz elnöke rámutatott, a kormányzati logika középpontjában a költségvetés válsága áll. Nem az államháztartás, hanem a családi háztartások vannak nehéz helyzetben, ezért egy olyan válságkezelő programra van szükség, amely kimenti a családokat ebből a helyzetből.

Orbán Viktor az államfőnek megerősítette, hogy a Fidesz Erős Magyarországról szóló programja érvényben van. A párt számára a jelenlegi válságos időszakban a gazdaságpolitika nem más, mint foglalkoztatáspolitika. Jelentős adócsökkentés nélkül nem lehet fordulatot elérni - hangsúlyozta a párt elnöke. Mindezek érdekében változásra, fordulatra van szükség. Egy új gazdaságpolitikára, melynek lényege a munkahelyek védelme, és a jelentős mértékű adócsökkentés. Új kormány nélkül sikeres gazdaságpolitikára nincs esély - húzta alá.

 

A pártelnök a megbeszélés során Sólyom Lászlónak elmondta, a kudarcok nem maradnak következmények nélkül, mert azok rányomják bélyegüket a közhangulatra is. Az ország egyre frusztráltabb, dühösebb és elkeseredettebb. A közbiztonság leromlása nemcsak a rendőrség teljesítményének gyengeségével van összefüggésben, hanem a kudarcélmények miatt szabadulnak el az indulatok. Céltudatos, energikus és cselekvőképes kormányzatra volna szükség, mert ezzel lehet a közbiztonságot és a gazdaságot helyreállítani. Orbán Viktor hangsúlyozta továbbá, hogy világossá kell tenni, a közbiztonság esetében a cigány származású súlyos bűncselekményeket elkövetők aránya jelentős mértékben növekszik. Cigánybűnözés nincs, cigánybűnözök vannak - mondta. Aki erről nem beszél, az súlyosbítja a bajt, amelyet nevén kell nevezni, egyébként nem lehet azokat orvosolni. A kormány ma nem tudja biztosítani a családok számára a származásra való tekintet nélkül, mindannyiunkat megillető védelem jogát.

 

Orbán Viktor újságírói kérdésre válaszolva elmondta megoldásként súlyosabb büntetések, gyorsabb bírósági eljárások, határozottabb parlamenti törvényalkotás szükséges, illetve a cigány népesség számára munkahelyet kell teremteni.

 

Megerősítette, a Fidesz készen áll a kormányzásra, amely során négy reformot fog végrehajtani: állam-, foglalkoztatáspolitikai-, adó- és fejlesztéspolitikai reformot.

 

A Magyar Hírlappal szembeni bojkottal kapcsolatban - amelyet a miniszterelnök kezdeményezett - úgy nyilatkozott deja vu érzése van. "Időutazásban vagyunk. Ha nem lett volna ott a közlemény alján a mostani miniszterelnök neve, azt hittem volna Grósz Károly adta ki" - jegyezte meg. Kifejtette, ha valakinek ma Magyarországon valamelyik sajtóorgánummal szemben valóságos vagy vélt sérelmei vannak, a jogrendszer leírja mit kell tenni.

 

(orbanviktor.hu)