A miniszterelnök közleménye Antall József halálának 15. évfordulójára

Belföld - 2008-12-12

A politikus munkájának egyik sajátossága, hogy eredményességét csak évekkel vagy generációkkal később értékelhetjük minden összefüggésében. Döntéseinek, stratégiájának valódi jelentősége szinte kizárólag történelmi távlatból érzékelhető, így csak az egészen kiemelkedő politikusi teljesítmények nyilvánvalóak már a kortársak számára is.

Ebből a szempontból kivételes Antall József munkássága, hiszen nem kell évtizedeket várnunk, hogy kimondhassuk: olyan államférfi kortársai lehettünk, akinek példamutató felelősségtudata, elkötelezett demokratizmusa és hiteles konzervativizmusa nyilvánvaló. Nem kellett hosszabb időnek eltelnie, hogy felismerjük, miniszterelnökségével a harmadik Magyar Köztársaság, a modern magyar demokrácia számára teremtett mértéket.

 

Életművének befejezetlenségével együtt maradandót alkotott. Az ő vezetésével vált Magyarország független, szabad, demokratikus országgá, amit Európa és a szabad világ feltétel nélkül elismer és befogad. Egy félelmetesen gyorsan változó világban teremtett stabilitást szilárd értékrendjével és megfontolt döntéseivel.

 

A rendszerváltás sokszor irreális várakozásait kellett a valósághoz igazítania, és egy sor nehéz, de szükséges átalakítást kellett levezényelnie. Mégis, Antall József bátran vállalta az ország vezetését a magyar történelem egyik legnehezebb, egyben legfelemelőbb pillanatában. Eközben mindvégig hű maradt meggyőződéséhez, kikezdhetetlen tisztességgel képviselte elveit, ahogyan hazánk érdekeit is. Képes volt pártja, sőt személyes érdekei elé helyezni a nemzet érdekét.

 

Szociáldemokraták, liberálisok, és a jelenlegi nagyobbik jobboldali párt képviselői is sokszor vitában álltak vele: különbözően gondolkodtunk országról, nemzetről, társadalomról és egy sor fontos kérdésről, de a vita mögött mindig ott volt az iránta érzett tisztelet, amit kivívott élete során. Antall József megkérdőjelezhetetlen hazafi, bátor demokrata és művelt európai volt.

 

Antall József politikai öröksége méltó például szolgálhat ezért mindenkinek, aki a felelősség mércéjét keresi. Érdemes példát vennünk hát róla. Érdemes felidézni azt az eszmeiséget, amit egész életében képviselt és néhány nagyon fontos, történelmi pillanatra a nemzet szolgálatába állíthatott.

Úgy tanulhatunk Antall Józseftől a legtöbbet, akkor emlékezünk rá a legnagyobb tisztelettel és úgy bánunk méltó módon szellemi örökségével, ha az általa képviselt eszmények és értékek közül minél többet érvényre juttatunk a politikában.

 

Most, amikor ismét a rendszerváltás utáni időkhöz fogható kihívásokkal szembesül Magyarország, jó volna ezeket az erényeket, az ilyen vitakultúrát, az effajta együttműködést újra uralkodóvá tenni a közéletben. Mert a határozott, de kompromisszumra kész politikára, a nemzeti sorskérdések iránti elkötelezettségre és az összefogásra legalább akkora szüksége van ma hazánknak, mint 18 évvel ezelőtt. Ebben a meggyőződésben nagyrabecsüléssel hajtok fejet Antall József emléke előtt.

 

 

Gyurcsány Ferenc

a Magyar Köztársaság miniszterelnöke