A nyugdíjas szervezetek csalódottak a nyugdíjasokat érintő változásokban

Belföld - 2018-07-04

A jövő évi költségvetési javaslat és a módosító indítványok ismeretében csalódottak a nyugdíjas szervezetek az őket érintő változásokat illetően.

Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülete (NYPOE) szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a jövő évi költségvetési tervezethez érkezett 810 módosító indítvány közül mindössze csak nyolc foglalkozik a nyugdíjasokat érintő problémákkal.

A NYPOE elnöke szerint "jó pár szám évek óta nem változik", ilyen például a méltányossági nyugdíjkeret, vagy az egyéni segélyek mértéke.

Papp Katalin, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke azt mondta, hogy örömmel látták a Jobbik módosító indítványa között az ápolási díj minimálbér szintjére emelésére vonatkozó javaslatát. Hozzátette: ezen felül szeretnék elérni, hogy az ápolás munkaviszonynak is minősüljön.

Ezen felül a korhatár feletti öregségi nyugdíj pótlására tett LMP-s javaslattal is egyet tudnak érteni, ugyanakkor hiányolják az idősotthoni férőhelyek fejlesztésére jutó források biztosítását, valamint a közgyógyellátási normatíva emelését.

Némethné Jankovics Györgyi, a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége elnöke arról beszélt, hogy a nyugdíjasokat érintő költségvetési tételek "csak pár száz millióval" nőnek a jövő évi büdzsétervezetben az idei számokhoz képest.

Hozzátette: megértéssel viszonyulnak ahhoz a problémához, amit egy öregedő társadalom jelent az államháztartás számára. Ugyanakkor azonban azt az államnak is vizsgálnia kellene, hogy az életkor előre haladtával kapcsolatos kiadások hogyan alakulnak.

Juhász László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozatának elnöke hiányolta az éves nyugdíjemelésnél az úgynevezett vegyes indexálás bevezetését. Ezért tovább nő a bérek és a nyugdíjak közötti szakadék - tette hozzá.

Úgy vélte, a vegyes indexálás bevezetéséig a nyugdíjas fogyasztói kosarat kellene figyelembe venni, aminek egyébként felülvizsgálatát is szorgalmazzák.

Hiányolják a nyugdíjplafon visszaállítását, ennek hiányában egyre több "milliós nagyságrendű nyugdíj" alakul, ami elsősorban sérti a társadalmi igazságosság elvét - mondta.

Ezeken felül úgy vélték, hogy szüksége lenne elkezdeni a rendkívül alacsony nyugdíjak korrekcióját, amit az alapjövedelemmel egyidejűleg bevezetett alapnyugdíj oldana meg. De addig is a GDP-növekedésével azonos mértékű (4,1 százalék) nyugdíjemelést javasolnak az átlag alatti nyugdíjjal rendelkezők számára - ismertette a javaslatokat Juhász László.