A potyázóknak annyi?

Belföld - 2006-08-24

Peronkapukat építtetett a MÁV a Nyugati pályaudvaron, hogy elejét vegye a potyautazásoknak. Tervezik, hogy más pályaudvarokon is bevezetik a peronrendszert.

A menetjegy nélküli utazások miatt évente több milliárd forintra tehető bevételkiesése keletkezett a vasúttársaságnak, ezért bevezette a zárt peronos jegyellenőrzési rendszert. A Nyugati pályaudvar 1-9. vágányainál felállított peronkapuknál kontrollálják az innen induló, illetve ide érkező utasok menetjegyeit, bérleteit. A MÁV a zárt peronos jegyellenőrzési rendszert a Nyugati pályaudvar 1-9. vágányához épített 14 peronkapuval alakította ki. A választás azért esett a Nyugati pályaudvar első vágányaira, mert ezeken a vágányokon zajlik jellemzően az elővárosi forgalom, amely leginkább érintett az érvényes jegy vagy bérlet nélküli utazásban. Az utasok a vonatot a peronok elején kialakított kapukon keresztül közelíthetik meg, jegyüket/bérletüket a jegyvizsgálók itt ellenőrzik.

 

A vasúttársaság a mozgás- és látássérültek, valamint azok részére, akik csoportos utazást szeretnének igénybe venni, biztosítja a peron gyors, soron kívüli megközelítését. A peronkapuk kivitelezésére a vasúttársaság meghívásos pályázatot írt ki, a pályázatot három ajánlattevő közül a Bernecker Kft. nyerte el. A beruházás összes költsége 35 millió forint volt. A vasúttársaság kedvező eredmények és tapasztalatok esetén az új rendszer alkalmazását a többi budapesti pályaudvarra is tervezi. A távolabbi tervek szerint a peronkapuk az elektronikus menetjegyek kezelésére is alkalmasak lesznek. (forrás: piacesprofit.hu)