A régi alkotmány nem képes az életviszonyok szabályozására

Belföld - 2010-10-27

Az előterjesztett alkotmánymódosítás ideiglenes jellegű lesz, az új alaptörvényben ugyanis ezt a kérdést pontosan, precízen, részletesen szabályozni kell, a mai alkotmány ugyanis nem képes ezeknek a kérdéseknek a szabályozására - mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Az első gazdasági akcióterv egyik sarkalatos pontja, az állami és önkormányzati vezetők végkielégítésének különadója fennakadt az alkotmánybíróság szűrőjén, mert a testület kénytelen volt a régi alkotmány szellemében, annak logikáját követve meghozni döntését - fejtette ki a Fidesz frakcióvezetője.

A képviselő felhívta a figyelmet: az Alkotmánybíróság kényszerből emelt kifogást a törvény ellen, annak szellemével maga is egyetértett.

 

A törvénymódosítások értelmében az Alkotmánybíróság nem gyakorolhat majd sem előzetes, sem utólagos normakontrollt azon törvények felett, melyekben az alkotmány rendelkezése szerint nem tartható népszavazás - ismertette az előterjesztés részleteit a frakcióvezető.

 

Mint ismert: a jelenlegi alaptörvény szerint nem lehet országos népszavazást tartani a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről és illetékekről, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények tartalmáról.

 

Az állami vezetők végkielégítésének két millió forint feletti részének 98 százalékos különadója az illetékek körébe tartozik - jelezte a képviselő.

 

Lázár javasolni fogja az Országgyűlésnek, hogy újra, változatlan tartalommal fogadja el a 98 százalékos különadók rendszerét.

 

A frakcióvezető kiemelte: ha a népfelség elve nem érvényesül, akkor a közvetett legitimációval bíró Alkotmánybíróság se érvényteleníthesse a Parlament döntését.

 

Lázár János elmondta: a régi alkotmány már nem képes az életviszonyok megfelelő szabályozására, ezt példázza az is, hogy a Gyurcsány-Bajnai korszakban többszázmilliós végkielégítéseket vehettek fel a leköszönő állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő cégek vezetői.

 

Ennek a gyakorlatnak akar végérvényesen véget vetni a kormányzó pártszövetség - emelte ki a fideszes politikus. Idén tavasz óta több mint egymilliárd forintot kellett volna végkielégítésre kifizetni, ha nem fogadják el a törvényt - tette hozzá. Az alkotmánymódosítás átmeneti jellegű, az új alkotmányban fogja az Országgyűlés véglegesen szabályozni a kérdéses kitételt - jegyezte meg.

 

Újságírói kérdésre válaszolva Lázár kifejtette: az elmúlt húsz év gyakorlata arról szólt, hogy hogyan nem lehet megoldani a problémákat. Mi ezen szeretnénk változtatni. E kérdésben például sokan egyetértenek abban, hogy ezek a végkielégítések sértették a jó erkölcsöt - mondta a frakcióvezető.

 

A törvénymódosításokat és az alkotmánymódosítást várhatóan két héten belül elfogadja a Parlament - tájékoztatott Lázár János.

(fidesz.hu)