A Reszasz folytatná az egészségügyiek bértárgyalását

Belföld - 2016-06-13

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz) "újranyitná" az egészségügyi bértárgyalást - közölte a szervezet hétfőn. Közleményükben azt írták, hogy bizakodva fogadták a kormánynak az egészségügyben tervezett részleges bérfejlesztéssel kapcsolatos múlt heti bejelentéseit, de az ágazatban dolgozók bére még akkor is kisebb lenne, mint a visegrádi négyek hasonló béreinek átlaga, ha ez az ígéret 2017 végéig megvalósul.

A bejelentést csak első lépcsőként tudják elfogadni ahhoz, hogy az egészségügyi bérek 2019-re elérjék "a hozzánk hasonló múltú országok átlagát" - hangsúlyozták.

    A szakszervezet elfogadhatatlannak tartja, hogy a szakdolgozók, a védőnők, valamint az egészségügyi technikai dolgozók kimaradtak az érdemi bérfejlesztésből. A nekik tett ígéretek jelentéktelenek, nem veszik figyelembe, hogy a szakdolgozók elégedetlensége, ebből adódó elvándorlása és pályaelhagyása veszélyezteti az ellátás biztonságát - fogalmaztak.

    A Reszasznak továbbra is célja a közfinanszírozott egészségügy megmentése és az ehhez szükséges források kiharcolása - közölték.