A tankönyvek egy-két százaléka nem érkezik meg iskolakezdésre

Belföld - 2010-08-24

A tankönyvcsomagok egy-két százaléka, várhatóan 150-300 ezer tankönyv csak szeptember 1-je után érkezik meg az iskolákba - írja a Magyar Nemzet. "Főként olyan tankönyvekről, munkafüzetekről van szó, amelyeket most adnak ki először, illetve olyanokról, amelyeknek lejárt a minősítése, és most újra kell őket engedélyeztetni" - mondta el Safranek László, a Tankönyves Vállalkozók Országos Testülete terjesztői tagozatának elnöke.

A csúszásban lévő tankönyvekről Safranek László elmondta: az esetek többségében a tankönyvszerzők maradtak el a leadással, előfordult azonban, hogy a kiadó később adta le az adott könyvet a minősítésre. Néhány tankönyv minden évben később érkezik meg az iskolákba, ez az arány azonban általában azonban nem lépi túl az egy-két százalékot - tette hozzá az elnök.

Az ez évi iskolakezdéskor azonban problémát jelent a fizetés kérdése is, hiszen egyes szülők az iskolakezdési támogatás keretében kapott vásárlási utalvánnyal igyekszenek átvenni a kiadványokat. A kibocsátó cég azonban nem kereste fel a kiadókat, így ezek az utalványok nem érvényesíthetők - mondta el Safranek László. Megjegyezte: az utalvány pénzre váltása során az utalvány kiadója jutalékot von le, így viszont a tankönyvek árusítói olyan alacsony haszonkulccsal dolgoznak, hogy azok beváltásával veszteséggel zárnának a kiadók. Be lehet azonban váltani az utalványokat bizonyos áruházakban, így érdemes azokat iskolatáskára, füzetekre, vagy írószerek beszerzésére fordítani. Egyes könyvesboltokban továbbá a tankönyveket is meg lehet vásárolni az említett fizetési eszköz segítségével.

A tankönyvek ára idén legfeljebb 5,3 százalékkal emelkedett. A tankönyvcsomagok kiválasztása során azonban arra is figyelni kell, hogy az első és negyedik évfolyam között az egy napon használt tankönyvek súlya nem haladhatja meg a három kilogrammot.

Az elkövetkező tanév tankönyv-támogatási összegével kapcsolatban Gloviczki Zoltán korábban elmondta: a teljes 2010. évi támogatás mértéke 5 milliárd 183 forint.

(Forrás: Magyar Nemzet, Edupress)