A vállalkozások növekvő terhei 2007-ben

Belföld - 2007-01-01

Két új adó fizetése válik kötelezővé, mindkettő a cégek számára. Az elvárt adót a veszteséges, illetve minimális nyereséget termelő vállalkozások fogják fizetni, mértéke az árbevétel 2 százaléka. Mentességet csak az a cég kaphat, amelynek éves árbevétele legalább 25 százalékkal csökken 2007-ben a tavalyihoz képest.

A pénzintézeteknek  az állami költségvetéstől kapott kamat-támogatás után kell adózniuk: az államilag támogatott kamattal kihelyezett kölcsönök (például a lakáshitelek) után fizetnek. A 20 százalékos elvonás a kamattámogatás összege alapján fizetendő.

Minden céget érint, hogy az adóügyeket elektronikusan kell intézni, és az adóhatóságnak kell bejelenteni az alkalmazottakkal kapcsolatos adatokat is.

 

A minimálbér változása miatt 125 ezerről 131 ezerre nő a minimális járulék. Ezt azok a cégek fizetik, amelyek a 65,5 ezer forint legkisebb bér és a 131 ezer forint között fizetik alkalmazottaikat. vagy azok egy részét. Ebben az esetben a kétszeres bér utáni járulékot kell az állam számára befizetni, kivéve, ha bejelentik az APEH-nak, hogy a társaság jövedelmezősége nem teszi lehetővé a minimálbér dupláját fizetni.

 

10-ről 16 százalékra nő a kiegészítő tevékenységet folytató – nyugdíjas - egyéni vállalkozók, és az EVA szerint adózó egyéni vállalkozók részére kifizetett tagi jövedelem után az egészségügyi szolgáltatási járulék.További változás, hogy az osztalékot és árfolyam-nyereséget terhelő adó 20-ról 25 százalékra nő, de ennek alapjából levonhatók a veszteséges ügyletek.

 

Januártól már minden cégnek elektronikus úton kell intéznie az adatszolgáltatást és adóbevallást, amelyek így már egységesen az adóhivatal kezében összpontosulnak.

A munkáltatóknak, járulékot kifizetőknek január elsejétől az illetékes egészségbiztosítási pénztár helyett szintén az adóhatóságnál kell teljesíteniük az alkalmazottakkal kapcsolatos adatszolgáltatási, és változásbejelentési kötelezettségüket. Az adatok feldolgozását az APEH végzi és a feldolgozást átadja az illetékes egészségbiztosítónak, a munkaügyi ellenőrzéshez szükséges adatokat pedig a Országos Munkabiztonsági ás Munkaügyi Főfelügyelőséghez (OMMF). Így megszűnik az EMMA. Az adatok mostantól a központi elektronikus szolgáltató rendszerből kérhetőek le.

 

Mostantól a magánnyugdíj-pénztári tagdíjat is az APEH-hoz kell bevallani és befizetni. Ezt az APEH utalja át az illetékes magánnyugdíj-pénztárnak.

 

Januától csak az APEH-től kapott sorszámokkal készülhetnek a nyugták és számlák; igaz, a régi tömbök még fél évig forgalmazhatók és egy teljes évig használhatók is.