A város napján
Debrecen díszpolgárai: dr. Bölcskei Gusztáv és Miklóssy Ferenc
Lipót magyar király, 312 évvel ezelőtt, április 11-én adományozta Debrecennek azt a kiváltságlevelet, melyben a várost szabad királyi városi rangra emelte.
Debrecen város közgyűlése méltóképpen emlékezve a jeles évfordulóra, e napon, a Város napján, hagyományosan Díszpolgári címet, Pro Urbe és Mecénás díjakat, valamint Sajtódíjat adományoz. Az ünnepi közgyűlésen Túri Gábor alpolgármester olvasta fel a közgyűlés határozatát.
?Debrecen Megyei Jogú Város díszpolgára? lett dr. Bölcskei Gusztáv református püspök.
DR. BÖLCSKEI GUSZTÁV (1952) felsőfokú tanulmányait a Debreceni Református Teológiai Akadémián végezte, s diplomájának 1976-ban történt kézhezvételét követően volt segédlelkész, később gimnáziumi vallástanár, tanársegéd, tanszékvezető egyetemi tanár, a Debreceni Református Kollégium főigazgatója, majd 2002-től a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, valamint a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.
Magas színvonalú, a hallgatók körében méltán népszerű oktatói munkássága mellett jelentős tudományos tevékenysége is, melyet számos külföldi tanulmányút, kutatás, konferencia, továbbá az egyes szervezetekben betöltött tisztsége fémjelez. A határainkon túli egyháztestekkel gyümölcsöző együttműködést alakított ki. A mindenkori állami vezetéssel tartja a kapcsolatot, és a lehetőségeket figyelembe véve küzd a református oktatási és egészségügyi intézmények működésének zavartalan fenntartásáért.
Magas fokú hivatástudattal, fáradtságot nem ismerő munkabírással, páratlan humánummal és elkötelezettséggel képviseli Debrecen, a Tiszántúl, Magyarország reformátusságát itthon és külföldön egyaránt. A javaslattevők a református értékrend kiemelkedő képviselőjét a város és a régiója érdekében kifejtett több évtizedes példamutató munkássága és közéleti tevékenysége elismeréseként tartották méltónak a Díszpolgári címre.
?Debrecen Megyei Jogú Város díszpolgára? lett Miklóssy Ferenc.
MIKLÓSSY FERENC (1944) gépészmérnöki, mérnökközgazdász diplomája kézhezvételét követően a TIVIZIG-nél helyezkedett el, majd 1994-től annak jogutódja, a magánosított KEVIÉP Kft. ügyvezető igazgatója, meghatározó résztulajdonosa. Irányításával a vállalat itthon és külföldön is jelentős infrastrukturális, környezetvédelmi és magasépítési projekteket valósít meg. Sikeres vezetői és szakmai pályafutást mondhat magáénak, amit többek között a CURVER Gyártóüzem, a Debreceni Erőmű, a National Instruments, a FŐNIX Csarnok, illetőleg a Kölcsey Központ fémjelez.
Fáradhatatlan, energikus alkata, sokirányú érdeklődése és tájékozottsága mutatkozik meg a város és környéke érdekében végzett közéleti tevékenysége során: a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke, elnöke e szerv Arab-Magyar Tagozatának, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának, továbbá elnökségi tagja a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége Hajdú-Bihar Megyei Elnökségének. Az önkormányzat 2003-ban ?Debrecen Város Pro Urbe díja? elismerésben részesítette. Debrecen modern építészetének kiemelkedő képviselője részére a közgyűlés a város és régiója érdekében végzett több évtizedes munkássága és közéleti tevékenysége elismeréseként adományozta a díszpolgári címet.
H.I.