Ab: érvényesek a december 12-ei törvénymódosítások

Belföld - 2019-04-09

Nem állapítható meg közjogi érvénytelenség a munka törvénykönyvének a parlament 2018. december 12-ei ülésnapján elfogadott módosítása és a közigazgatási bíróságokról szóló törvény kapcsán - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden kihirdetett határozatában.

Ellenzéki parlamenti képviselők, az Országgyűlés tagjainak több mint egynegyede fordult az Ab-hez azzal, hogy a testület semmisítse meg a két törvény december 12-én elfogadott rendelkezéseit, mert azok elfogadásának körülményei szerintük házszabályba és alaptörvénybe ütközőek, így közjogilag érvénytelenek. Az indítványban egyebek mellett arra hivatkoztak, hogy az Országgyűlés elnöke és a levezető elnök nem a pulpitusról vezette az ülést.

Az Ab indítványokat elutasító döntésének indoklásában egyrészt azt emelte ki, hogy a szavazások kifogásolt körülményei nyomán nem sérültek garanciális szabályok, másfelől pedig arra mutatott rá, hogy a képviselők felelősek azért, hogy megfeleljenek - a többi között a személyes közreműködésre vonatkozó - elvárásoknak.

Felidézték, az Országgyűlés 2018. december 12-i ülésnapján ellenzéki és független képviselők az utat elállva lehetetlenné tették a feljutást az elnöki emelvényre. A házszabályi rendelkezések szövegéből azonban az Alkotmánybíróság szerint nem következik, hogy az ülés csak az elnöki székből vezethető