"Akit mindenki úgy ismert, mint Kádár János bankárát..."

Belföld - 2009-10-31

A Főnök

Meghalt Fekete János, sokak (sokunk) számára a Főnök. Csendben, szűk családi körben eltemették. Béke legyen vele, Isten nyugosztalja.

 Már életében rengeteg történet keringett róla, akit mindenki úgy ismert, mint Kádár János bankárát, az egész keleti blokk legismertebb (vagy talán egyetlen?) bankárát. Most, halálakor hadd elevenítsek fel két nagyon jellemző történetet.

Az egyik, talán véletlenül, kapcsolódik halála napjához, október 23-ához. 1956 októbere Svájcban találta, onnan Bécsbe utazott. Mint ismert, a Magyar Nemzeti Banknak Bécsben működött a leányvállalata, a CW Bank. Fekete az MNB fizetési kötelezettségeit napra és fillérre pontosan onnan teljesítette. Már akkor is azt mondta, az adott szó, a szerződés kötelez, a tartozásokat teljesíteni kell. 56 után kiürült a kassza, Fekete, az MNB devizafőnöke a központi bankok bankjához, a bázeli székhelyű Nemzetközi Fizetések Bankjához fordult áthidaló kölcsönért. Behívták a bank kormányzó tanácsához és megkérdezték tőle: mondja Fekete, mi a biztosíték arra, hogy egy romokban álló, megszállt ország, egy kérdéses legitimációjú új kormánnyal az élén vissza fogja fizetni a kért áthidaló kölcsönt? Fekete némi gondolkodás után azt válaszolta: mein Wort (az én szavam). Mindenki megdöbbenésére ekkor a német jegybank, a Bundesbank elnöke azt válaszolta: na ja, das ist genug (na igen, ez elég). A kölcsönt az MNB megkapta, az ország megmenekült a teljes gazdasági káosztól és összeomlástól.

 

A másik ilyen eset békésebb időkben történt, 1982-ben, akkor már én is (már több, mint egy évtizede) a Főnök munkatársa voltam a devizagazdálkodás területén. Nagy titokban a Főnök vezénylete alatt hazánk belépett a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba. Abban az időben a kommunista propaganda ezeket a Washingtonban működő nemzetközi pénzintézeteket az imperializmus fő eszközeinek minősítette, a Szovjetunió pedig élesen ellenezte és meg is gátolta Magyarország korábbi csatlakozási szándékát. Most a titkos tárgyalások eredményre vezettek, Kádár ki is küldte Feketét Moszkvába megmagyarázni a bizonyítványt. Fekete ült szemben a szovjet központi bank, a Goszbank vezéreivel, meg az állam pénzügyi főnökeivel, akik nem éppen barátságosan kérdezték tőle, mi szükség volt erre? Fekete azt válaszolta, tudják elvtársak, volt egy kis kopasz kecskeszakállú ember, aki azt mondta, hogy a szocializmus célja az emberi élet minőségének javítása. Önöktől nem kaptunk segítséget, ezektől viszont igen. Hát ezért. Nem volt több kérdés, tudomásul vették a választ. Magyarország túlélte a likviditási válságot, adósságait, mint mindig, ekkor is határidőre pontosan tudta törleszteni. Nem úgy, mint a szocialista tábor néhány másik tagja, amelyek átütemezést voltak kénytelenek kérni. Gazdasági összeomlás is következett belőle, drámai életszínvonal zuhanással, szükségállapottal.

 

Manapság gyakran azzal vádolják Feketét politikusi és közgazdász körökből, hogy az MNB devizafőnökeként és Kádár bankárjaként ő a felelős az ország eladósodásáért. Ez így természetesen nem igaz, hiszen ő a hitelek felvételéről döntött illetve gondoskodott, a többi a gazdaságpolitika feladata volt. Egyet tehetett volna, nem veszi fel a hitelt. És akkor mi történt volna? Ez nem gátolta volna meg a voluntarista gazdaságpolitikai döntéseket, a soha meg nem térülő nagy állami beruházásokat és a fedezet nélküli életszínvonal emelési döntéseket. Ezeknek azóta is nagy hagyományai vannak hazánkban, gondoljunk csak a lakástámogatási rendszer és a száznapos programok nagy „sikereire”, a költségvetésre gyakorolt drámai hatására, hogy a mindig elhalasztott igazi szerkezetátalakításokról ne is beszéljünk (nagy állami elosztó rendszerek – oktatás és egészségügy reformja - és a nagy állami vállalatok – pl. MÁV – átalakítása).

 

Fekete János egyik legismertebb könyvének a címe: Vissza a realitásokhoz! E könyv bevezetőjéből szeretnék idézni néhány rá jellemző mondatot.

 

„Mint bankár, megtanultam tisztelni a logika és a gazdasági realitások törvényeit mind a gazdasági elmélet tanulmányozása, mind gyakorlati alkalmazása során. Vallom, hogy e törvények pontos ismerete és figyelembevétele nélkül sem a gazdaságpolitika, sem a gazdasági gyakorlat nem érhet el megfelelő eredményeket. …. Ki kellene dolgozni azt a gazdaságpolitikát és gazdasági gyakorlatot, amely az egész világ gazdasági fejlődését képes előmozdítani. Ezért hangoztatom: Vissza a realitásokhoz!”

 

Azt gondolom, ez a gondolat, függetlenül bárki pártállásától, ma is érvényes. E gondolat jegyében veszek búcsút a Főnöktől. Béke legyen vele, Isten nyugosztalja!

Zdeborsky György