Alapos vizsgálatot kér a belügyminiszter a Magyar Nemzet fotósának ügyében

Belföld - 2006-06-07

Nyomozást rendelt el szerdán a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Magyar Nemzet fotósának feljelentése nyomán - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Lamperth Mónika a Klubrádiónak adott nyilatkozatában nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a rendőrség bocsánatot fog kérni.

A lap fotósa a szombaton az Újpest-Fehérvár labdarúgó-mérkőzés után történtek miatt, rendőri túlkapás ügyében tett feljelentést, amit a Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyészségre továbbított. Az ügyvezető belügyminiszter alapos vizsgálatot kért az országos rendőrfőkapitánytól az ügyben.

      A rádió honlapja a nyilatkozatot ismertetve azt hangsúlyozta, hogy a vizsgálat lezárulta után a rendőrség mérlegeli a teendőket, köztük a bocsánatkérést. A mellékelt hangidézet szerint Lamperth Mónika úgy fogalmazott: a rendőrfőkapitány a vizsgálat eredményeinek ismeretében alaposan megfontolja, mit fog tenni, mert "megvannak ennek az ügynek a tanulságai".

          Lamperth Mónika a rádiónak elmondta: a rendőrségi vizsgálattal párhuzamosan az ügyészség is foglalkozik az üggyel. Átadták az összes anyagot az ügyészségnek, és az ügyészség fogja eldönteni, hogy történt-e jogsértés vagy sem.

                              Az SZDSZ azonnali vizsgálatot kér

Az SZDSZ azonnali vizsgálat indítására kérte az ügyvezető belügyminisztert a szombati labdarúgómeccsen bántalmazott fotós ügyében, és bocsánatkérésre szólította fel a fotós ellen fellépő rendőröket. Az SZDSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezi: elfogadhatatlan a hatáskörüket súlyosan túllépő rendőrök magatartása.

"Egy demokráciában sem a belügyminiszter, sem a rendőrség nem hagyhatja szó nélkül az ilyen incidenseket" - áll a közleményben. A közlemény az állampolgári jogok biztosa állásfoglalásához kapcsolódóan leszögezi: olyan rendőri vélemény, amely szerint "semmi dolga egy fotósnak ott, ahol rendőrök próbálnak megfékezni dühös szurkolókat", utoljára a nyolcvanas évek államszocializmusában maradhatott következmény nélkül.

                    Az Amnesty International (AI) is tiltakozik

"Az Amnesty International tiltakozását fejezi ki a hétvégi, futballhuligánok elleni rendőri akció során a Magyar Nemzet és a Blikk fotósait ért bántalmazás, és az eseményeket kommentáló rendőri vezetők nyilatkozatai miatt" - olvasható a szervezet magyarországi igazgatója, Fodor Márk által jegyzett nyilatkozatban. A nyilatkozatban felhívják a figyelmet arra, hogy az ilyen akciókért a rendőrség irányítását és kontrollját ellátó belügyminiszter politikai felelősséggel tartozik.

      Az AI szerint a közterületen folytatott rendőri akciók esetén a fényképezés bármilyen korlátozása elfogadhatatlan. Felhívják a figyelmet arra, hogy a rendőrség által újra és újra hivatkozott "műveleti terület" jogi fogalomként nem létezik.

"Követeljük, hogy az esetet vizsgálják ki, eredményét hozzák nyilvánosságra, és túlkapás esetén történjen meg a felelősségre vonás" - olvasható az AI magyarországi szervezetének közleményében.