- A Jobbik frakcióvezetője megerősítette, hogy csak a letelepedési kötvények kivezetése esetén járulnak hozzá az alaptörvény módosításához. Volner János a szerdai frakcióközi egyeztetés után kijelentette: biankó csekket nem töltenek ki. Az ellenzéki politikus budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tárgyaláson eddigi álláspontjukat képviselték, azaz hogy a kötvényeken keresztül gazdag bevándorlókat se lehessen betelepíteni és számoljanak fel egy olyan "korrupciós mechanizmust", amelynek szálai a Fidesz vezető politikusaihoz és háttérembereihez kötődnek.
"Enélkül nem lesz alaptörvény-módosítás" - közölte.
Értékelése szerint a kormány eleinte még próbált taktikázni, de most meghátrálni látszik és úgy néz ki, hajlandó kivezetni ezeket a kötvényeket a rendszerből és törvényes garanciát adni, hogy nem is vezetik azokat vissza. Hozzátette: ezt kívánja a választói akarat is.
Volner János kérdésre azt is elmondta, hogy a módosítás szövege kezd összeállni, azt el tudnák fogadni.