Árvízkárosultak az iszapkárosultakért

Belföld - 2010-10-08

A májusi áradások során legsúlyosabb károkat szenvedett Felsőzsolca lakói a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen sietnek a iszappal elöntött települések segítségére, az összegyűjtött adományokat, elsősorban a kármentesítésnél használtható eszközöket  pénteken adták át a devecseri önkormányzatnak.

Devecseren, csakúgy mint Felsőzsolcán, helyszíni képviseletet nyitott a Máltai Szeretetszolgálat, a karitatív szervezet munkatársai résztvesznek a kárenyhítésben és többek között a munkálatokban részvevők ellátásáról gondoskodnak. Felsőzsolcán az épületek nyolcvan százalékát öntötte el a víz, 204 károsodott épületet kellett lebontani. A borsodi kisváros lakói elemi kötelességüknek érezték, hogy segítsenek az iszappal elborított Veszprém megyei települések lakóinak, ásványvizet, gumicsizmákat, saválló kesztyűket, nagyobb mennyiségű ecetet küldenek.

 

A kezdeményezéshez a felsőzsolcai orvosok is csatlakoztak, az áradás után a településre érkezett, ám fel nem használt egészségügyi eszközöket (köztük szájmaszkokat és különféle steril eszközöket) felajánlják a devecseri orvosoknak, a Felsőzsolcai Takarékszövetkezet pedig a devecseri pénzintézet támogatása mellett döntött. Az adományokat  Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Győri-Dani Lajos alelnök és Tóth Lajos felsőzsolcai polgármester adták át a devecseri önkormányzat vezetőinek.