- Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult Áder János köztársasági elnök, kérve, hogy a testület állapítsa meg a közigazgatási perrendtartásról szóló, december 6-án elfogadott törvény egyes rendelkezéseinek alaptörvény-ellenességét és egyben közjogi érvénytelenségét.
Az Ab elnökének, Sulyok Tamásnak címzett államfői levelet pénteken tették közzé a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján.
Áder János többek között azt kifogásolja, hogy a törvény - amely Trócsányi László igazságügyi miniszter előterjesztése volt - egyszerű többséggel elfogadott passzusaival sarkalatos jogszabályokban foglalt rendelkezéseket módosít.
Az elnök levelében kifejtette: a jogszabály alapján létrejön egy új bíróság, a közigazgatási felsőbíróság, ám - hívta fel a figyelmet - egyszerű többségű törvénnyel nem lehet új bíróságot létrehozni alkotmányosan. Márpedig a törvényt 115 igen, 36 nem szavazattal és 21 tartózkodás mellett, egyszerű többséggel, hagyta jóvá az Országgyűlés.
Megjegyezte: noha az új közigazgatási felsőbíróság szerepét a Fővárosi Törvényszék töltené be, ez nem változtat azon a tényen, hogy a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényben megállapított bírósági szervezet kiegészül egy új bírósággal. A javaslat parlamenti vitájában elhangzottak alapján ennek a megoldásnak - vagyis hogy a Fővárosi Törvényszék járna el közigazgatási felsőbíróságként - a valószínűsíthető oka a bírósági szervezeti törvény módosításához előírt minősített többséghez szükséges egyetértés hiánya volt - tette hozzá az államfő.
Azt a paragrafust is kifogásolta, amely szerint a közigazgatási felsőbíróságként eljáró bíróság, azaz a Fővárosi Törvényszék hatáskörébe tartozna a központi államigazgatási szervekről szóló törvény szerinti önálló szabályozó szerv, az autonóm államigazgatási szerv és a kormányhivatal közigazgatási tevékenységével kapcsolatos per.
Az államfő kritikája ezzel kapcsolatban arra vonatkozik, hogy az önálló szabályozó szervnek minősülő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság döntéseivel szembeni bírósági felülvizsgálat - sarkalatos törvényben, a médiatörvényben rögzítettek szerint - a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kizárólagos illetékességébe tartozik. A múlt kedden egyszerű többséggel elfogadott törvény azonban elvonná ezt a hatáskörét a közigazgatási és munkaügyi bíróságtól.
Az elnök szerint ugyanilyen alkotmányossági problémát vet fel az a pont, amely a közigazgatási felsőbíróságként eljáró bíróság, vagyis a Fővárosi Törvényszék, hatáskörébe utalja a választási bizottságok közigazgatási tevékenységével kapcsolatos pereket.
Jelenleg ugyanis a választási eljárásról szóló sarkalatos törvény alapján a választási bizottság döntése ellen benyújtott bírósági felülvizsgálati kérelmet a másodfokú határozatot hozó választási bizottság székhelye szerint illetékes ítélőtábla bírálja el.
Áder János indítványában emlékeztetett az Ab korábbi állásfoglalására, amely szerint a kétharmados törvények közvetlen módosítása a kétharmados törvény szabályozási köréhez közel álló, azzal esetleg részben egybevágó, másik, egyszerű többséggel meghozható önálló törvény módosításával, vagy új törvény alkotásával alkotmányosan nem kerülhető meg.
A ki nem hirdetett törvény szerint közigazgatási felsőbíróságként a Fővárosi Törvényszék járna el. A bíróság elsőfokú hatáskörében olyan jogvitákat bírálna el, amelyek vagy alkotmányos szerepük, vagy az eljáró közigazgatási szerv hatásköre miatt kiemelt jelentőségűek. Példaként a törvény indoklása a kormány irányítása alá nem tartozó államigazgatási szervek közigazgatási tevékenységével kapcsolatos pereit, továbbá a köztestületi pereket és a gyülekezési joggal kapcsolatos cselekményeket említi.
Trócsányi László a törvényjavaslat indoklásában azzal magyarázta az új perrendtartási kódex megalkotását, hogy a közigazgatási perek polgári perrendtartásbeli szabályozása a közigazgatási eszköztár bővülése miatt már nem képes azt a teljes körű bírói jogvédelmet biztosítani, amelyet a jogállamiság és a hatalommegosztás alkotmányos elvei, továbbá az európai jog megkövetel.
A törvény 2018. január 1-jén lépne hatályba