Az árpádsávos zászló ellen tüntettek a Kossuth téren

Belföld - 2006-10-30

Az árpádsávos zászló betiltását követeli a Megélhetésért Küzdők Országos Egyesületi Szervezete, mert véleményük szerint a nyilas önkényuralmi jelképre emlékeztető zászló a második világháború idején megölt, illetve meghurcolt emberek kegyeleti emlékét sérti.

Bukta Csaba Ákos az MTI-nek vasárnap este elmondta: szervezetük szeptember 17-étől tiltakozik a Kossuth téren Gyurcsány Ferenc megszorító csomagjai ellen, és a reformok átgondolását, illetve visszavonását szeretnék elérni. A Budapesti Rendőr-főkapitányságnak panaszlevelet nyújtottak be, melyet az MTI-nek is megmutatott a szervezet elnöke, melyben követelik, hogy a Kossuth teret, amely jelenleg műveleti területnek van nyilvánítva, a kordonoktól szabadítsák fel, mert a rendőrség "kegyeleti jogsértést követ el, mivel az 56-os emlékhelyek az állampolgárok számára nem megközelíthetőek".

 

Bukta Csaba Ákos azt is elmondta, hogy október 23-án hajnalban szervezetük hagyta el utoljára a Rákóczi-szobor előtt, kordonokkal körbe zárt területet, és a rendőri intézkedést "korrektnek minősítik, sem szóban, sem tettleg nem történt jogsértés".

 

Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 206 egyik vezetője az MTI-nek úgy fogalmazott: hétfőtől a Batthyány-örökmécsesnél folytatják tiltakozó demonstrációjukat, de próbálnak olyan helyszínt találni tüntetésüknek, ahol zárt, vagy fedett helyet találhatnak.

 

Vasárnap este 10 órakor a Parlament előtt felállított kordonoknál tíz-tizenkét ember beszélgetett, és mécseseket gyújtottak az 56-os forradalom áldozatainak emlékére, míg egy 6-8 fős csoport a szemerkélő eső és az erős szél elől a földművelésügyi minisztérium árkádja alá húzódott be. A Parlament körül 5-6 percenként járőrautó tűnik fel, a kordonokon belül pedig rendőrök tartózkodnak. (forrás: FigyelőNet/MTI)