Az ÁSZ számításainál egymilliárddal kapnak kevesebbet az egyházi iskolák

Belföld - 2010-03-08

Miközben a 2008-as évre 3 milliárd 284 millió forintos kiegészítő támogatást határozott meg az egyházi iskolák számára a kormány, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 4,3 milliárdos összeget javasolt - írja a hirtv.hu. A Győri Egyházmegye az összesen 380 millió forintos elvonásra a tervezett felújítások és karbantartások elhalasztásával reagál.

Dékány Ferenc, a Győri Egyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságának igazgatója a hírtv-nek elmondta: a Győri Egyházmegye esetében a 2008-as évre vonatkozó elmaradás a kiegészítő támogatásnál 40, az állami normatíva kiesése 120, a kiegészítő támogatás 2010-es évi csökkenése 220 millió forintos elvonást jelent. A 380 milliós lefaragást a tervezett felújítások és karbantartások elhalasztásával próbálják kigazdálkodni.

A győri önkormányzat egyházi iskoláinak támogatására 12 millió forint összértékű pályázatot írt ki.

Korábban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia arról tájékoztatott: az egyházi iskolák 14 ezer forinttal kaptak kevesebb korrekciós összeget diákonként, mint más, önkormányzati intézmények. A kiegészítő támogatás egyébként átlagosan gyermekenként 34.272 forint, melyet 2010 első felében, két egyenlő részletben kell kifizetnie a kormánynak. Az alacsony támogatás miatt fordul Alkotmánybírósághoz a püspöki konferencia.

(Forrás: hirtv.hu)

(www.edupress.hu)