A kormány örömét fejezi ki, és ezúton is köszönetet mond azoknak a civil szervezeteknek, érdekképviseleteknek, (így az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének, a Központ a Mentális Sérültekért Alapítványnak, a Magyar Helsinki Bizottságnak, Társaság a Szabadságjogokért szervezetnek), kamaráknak, valamint azoknak a jogászoknak és más szakembereknek, akik részt vettek az új Polgári Törvénykönyv előkészítésében.
A Ptké. úgy szabályozza az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépését, hogy az új kódex mintegy 1200 paragrafusából 100 lép hatályba 2010. május elsején, az egyéb rendelkezések pedig 2011. január elsején. Így, korábban lépnek hatályba a gondnokságra, az alapítványokra és a személyiségi jogokra vonatkozó szabályok, amelyek jogbővítő rendelkezéseit régóta várják, és örömmel fogadják az érintett civil szervezetek. Az ezekre a jogterületekre vonatkozó legfontosabb kérdések és a rájuk adott válaszok már bárki számára hozzáférhetőek a tárca honlapján (http://irm.gov.hu/miniszterium/cikk/UJ_Polgari_Torvenykony_0.htm) csakúgy, mint a március 9-10-re szervezett konferencia és konzultáció meghívója. Az igazságügyi tárca az írásos összeállítással és ezzel a konferenciával is segíti a felkészülést az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésére.
Kiadó: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium