Az MDF nem elégedett a kormányprogrammal

Belföld - 2006-06-01

A Magyar Demokrata Fórum az elkészült kormányprogrammal nem elégedett, hiszen kevés konkrétumot és sok szóvirágot tartalmaz, és hiányosnak tartják abból a szempontból, hogy a gazdaság kérdéseiben nem fogalmaz meg konkrét lépéseket – áll a párt sajtóközleményében.

Az MDF Hajdú-Bihar megyei elnöke szerint a kormányprogram célként tűzi ki az euro bevezetését, ám azt hogy mikorra tervezi, azt nem lehet tudni, mint ahogy azt sem, hogy a költségvetési egyensúly megteremtése érdekében mire készül a Kormány. Makay Zsolt kiemelte, hogy az európai uniós fejlesztési források megyei felhasználásának eredményeiről készült beszámoló alapján a megyei vállalkozók aktívan éltek az EU által nyújtott pályázati lehetőségekkel, és az országba a negyedik legtöbb pályázatot adtuk be – 1925 darab –, melynek csaknem felét támogatták is. 2007-2013 közötti új költségvetési időszak alapján már 22,4 milliárd euros keret lesz hozzáférhető. Az operatív programok forrásainak régiók közötti tervezett megoszlása szerint ebből 21,76 százalékban részesedhet az Észak-Alföldi régió, ám ha a Kormány nem valósítja meg a konvergencia programot, akkor a hatalmas fejlesztési pénzektől a megye is elesik. Ezért a politikus arra kéri a megyei közgyűlés szocialista frakcióját, és azokat, akik országgyűlési képviselők lettek, hogy a megye érdekét figyelembe véve a kormány tagjainak figyelmét hívják fel erre a tényre.

 

id