Az MSZP Lázár János felelősségét firtatja a vasúti közlekedés állapota miatt

Belföld - 2023-09-27

- Lázár János építési és közlekedési miniszter felelősségét firtatta a vasúti közlekedés "tragikus" állapota miatt Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese.

Az ellenzéki politikus szerdán az MSZP Facebook-oldalán Veszprémből közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, a nagyjából nyolcezer kilométernyi magyarországi vasúti pálya jelentős része leromlott állapotban van, a járműállomány elöregedett.

A problémák egy része örökölt, de a Fidesznek 13 év kormányzás után nincs oka visszamutogatni, a kormánypárt szakemberek helyett megbízható Fidesz-kádereket ültetett a vasút vezetésébe - mondta.

Gurmai Zita közölte, bekövetkezett az, amit a szakértők régóta jeleztek, a magyar vasút összeroppanni látszik.

Kitért arra, hogy a rendes karbantartás hiánya az ország egyik legforgalmasabb, hegyeshalomi vonalán is "megbosszulta" magát. Emlékeztetett arra, hogy a vonal egy szakaszán - a pálya rossz állapota miatt - nyáron sebességkorlátozást kellett bevezetni.

Az MSZP-s politikus elmondta, az érintett szakaszon szeptember közepén kezdődött a felújítás, de néhány nap alatt nem lehet egy ilyen horderejű felújítást megtervezni és az eddigi tapasztalatok alapján látszik, a MÁV feladatait csak jelentős színvonalromlással tudja ellátni.

Többször előfordult, hogy az utasok nem fértek fel a vonatpótló buszokra, de történt olyan is, hogy a sofőrök eltévedtek - sorolta a problémákat. A közúti közlekedés sem megoldás, mert az M1-es autópálya évek óta túlterhelt, az 1-es főúton pedig felújítás zajlik - mondta.

Gurmai Zita jelezte, írásbeli választ igénylő kérdéssel fordult Lázár Jánoshoz a felújítással kapcsolatban, azt kérdezve tőle, ki a felelős a vasúti káoszért, nem érzi-e úgy, hogy vállalnia kellene a szakmai felelősséget a mostanra kialakult helyzetben.