Az MSZP ötpárti egyeztetést kezdeményez az önkormányzati reformról

Belföld - 2006-07-14

Az MSZP ötpárti egyeztetést kezdeményez az önkormányzati rendszer átalakításáról - mondta Lendvai Ildikó, a párt parlamenti frakcióvezetője.

Lendvai Ildikó szerint a FIDESZ kivárt

A Fidesz maga is érzi, hogy nehezen magyarázható a reformtörvények leszavazása, ezért most mosakszik. A mosakodás jele, hogy az ellenzéki párt a megyei és fővárosi közgyűlés létszámának csökkentésére vonatkozó törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, bár azt már nem lehet elfogadni 2006-ra - közölte a szocialista frakcióvezető. Répássy Róbert a Fidesz frakcióvezető-helyettese arra kéri a szocialistákat, hogy támogassák az ellenzék javaslataikat. Katona Kálmán, az MDF véleményét tolmácsolva közölte: fontos politikai kérdésekben nyitottak az egyeztetésre.

     

Lendvai Ildikó kijelentette: a Fidesz nem nyújtott be a létszámcsökkentésről szóló törvénymódosításhoz módosító indítványt, inkább kivárta azt a pillanatot, amikor már az önkormányzati választások kiírása miatt nem lehet változtatni a jogszabályon.

A frakcióvezető azt mondta: ezt az előterjesztést elmozdulásként értékelik a Fidesz eddigi merev ellenző álláspontjától, és azért kezdeményeznek ötpárti egyeztetést, hogy ha van mód rá, a 2010-es választások idejére egyetértésre jussanak.

    

Az Országgyűlés hétfőn nem támogatta a régiók létrehozásáról szóló kétharmados alkotmánymódosítási javaslatot, és azt az előterjesztést, amely csökkentette volna a megyei és a fővárosi közgyűlések létszámát. A szocialista politikus elmondta: 1998-ban a Fidesz-kormány programja tartalmazta a regionális és kistérségi átalakulás tervét, most mégis "ők maguk tették a lábukat az útba, hogy tovább lehessen alkotmánymódosítással és jogszerűen haladni ama cél irányába, amit ők is kitűztek".

    

Répássy Róbert az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a Fidesz és a KDNP a regionális önkormányzatokra való áttérésről szóló javaslathoz 11, a megyei és fővárosi önkormányzatok létszámának csökkentésével kapcsolatban öt módosító indítványt nyújtott be, ezeket azonban nem támogatták a kormánypártok. Ezek között pedig már szerepelt az a javaslat, amely felére csökkentette volna az önkormányzatok létszámát - tette hozzá. "Arra kérjük a szocialistákat, hogy a vádaskodás helyett inkább támogassák a benyújtott törvényjavaslatunkat" - hangsúlyozta a jobboldali politikus.

  

Az ötpárti egyeztetésről szólva Répássy Róbert elmondta, hogy a korábbi egyeztetések sem voltak eredményesek, mivel a koalíció a megbeszélések után sem vette figyelembe az ellenzéki javaslatokat. "Ők valójában nem egyeztetni akarnak, hanem csak diktátumokat tudnak elképzelni" - mondta a képviselő, és hozzátette: "Támogassák a javaslatunkat a parlamentben, ezzel fejezzék ki az egyeztetési szándékukat".

    

Katona Kálmán, az MDF parlamenti képviselője az MTI-nek úgy fogalmazott: "az MDF mindig nyitva volt fontos politikai kérdésekben az egyeztetésre, (...) ám akkor van csak értelme (az egyeztetéseknek) ha jól elő vannak készítve". A kormány önkormányzati reformcsomagja Katona Kálmán szerint "nem volt előkészítve, elhamarkodott volt". A politikus közölte: most alkalmas az idő, hogy elkezdődjön az egyeztetés, ám érdemes megvárni az önkormányzati választások befejeződését, hogy a reform ne válhassék kampánytémává.

    

Lendvai Ildikó tájékoztatóján lejátszották Semjén Zsoltnak, a KDNP elnökének egy korábbi televíziós nyilatkozatát, amelyben arról beszélt, hogy a terheket nemcsak az egyszerű embereknek kell viselniük, hanem a multinacionális vállalatoknak és a bankoknak is. Lendvai Ildikó kitért arra, hogy a pártelnök nyilatkozata ellenére a KDNP, illetve a Fidesz a parlamenti szavazás során nem támogatta a banki különadót. "Hogy kell érteni ezeket (...) mondatokat? (...) Ez nem a vizet prédikál és bort iszik esete?" - fogalmazott a politikus.

 

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője közleményében a banki különadó kapcsán úgy fogalmaz: a Fidesz már többször világosság tette, hogy semmilyen adóemelést nem támogat, mert azok egyre nehezebbé teszik az emberek életét.

(MTI)