Az oktatás legjelesebb támogatóit díjazták

Belföld - 2010-01-08

Különösen fontos a jelenlegi változó gazdasági és munkaerő-piaci körülmények között azokat a magánszemélyeket, jogi személyeket, vagy közösségeket értékelni és elismerni, akik kiemelkedő támogatást nyújtanak a hazai oktatásban részt vevő fiatalok számára - mondta Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke a 10. Kármán Tódor-díj átadásán. A díjakat Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára adta át, január 7-én Budapesten.

"Nehéz volt eldöntenie az Oktatási és Kulturális Minisztérium által 2000-ben alapított Kármán Tódor-díj szakmai kuratórium bíráló bizottságának, hogy ki legyen az az öt díjazott, aki leginkább megérdemli az elismerést" - kezdte nyitóbeszédében Pakucs János. Hozzátette, hogy a jubileumi Kármán Tódor-díjra minden eddiginél több, összesen 24 kiváló ajánlás érkezett, amiből 14 magánszemélyé és 10 vállalaté volt, ezért idén rendhagyó módon egy megosztott díjat is kiosztottak.

Pakucs János a díj odaítélése kapcsán elmondta, hogy a miniszteri rendelet szerint a díjazás kiemelt szempontjait az oktatási miniszter évente határozza meg a Kármán Tódor-díj kuratóriumának javaslata alapján. Idén a magánszemélyek, nem jogi személyek, vagy közösségek ajánlásait bírálták el, a díjazottak pedig azok közül kerültek ki, akik saját vagyonukból nyújtottak kiemelkedő támogatást a tanulóknak, hallgatóknak, oktatóknak és oktatási intézményeknek. Az intézmények, vállalkozások, alapítványok ajánlásánál a kitétel az volt, hogy együttműködésük során jelentős támogatással, így ösztöndíjak adományozásával, tudásközpontok és kooperációs kutató központok támogatásával segítség az oktatási intézmények kutatói munkáját.

Az elmúlt kilenc évben összesen 41 intézmény és magánszemély részesült az elismerésben.

 

A 2009.évi Kármán Tódor-díj kitüntetettjei:

Kellner Pál

A napokban 98 éves korában elhunyt Kellner Pár magánszemélyként 1991 óta folyamatosan támogatta az Eötvös Loránd Tudományegyetem diákjait. Támogatásait követően több mint száz fiatalt segített hozzá egyéves amerikai egyetemi képzéshez, a Bard College-ben és a Trinity College-ban. 18 év alatt hat millió dollárt költött erre a célra.

Dr. Polgár András

Közgazdász, aki az elmúlt két évben összesen 75 millió forinttal támogatta az egyetemi színházi oktatás innovációját, a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel közösen létrehozta a Summa Artium Kht.-t. Emellett támogatott kiemelt kulturális kutató-oktató tevékenységeket, valamint hátrányos helyzetű fiatalokat. A társadalmi igazságosság érdekében kezdeményezte a "szegények bankja" létrehozását.

Dr. Solymosi József

Dr. Solymosi József a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tanára. A Somos Alapítvány a védelmi oktatásért és kutatásért nonprofit szervezeten keresztül különféle ösztöndíjak adományozásával, a tudásközpontok, kutatóműhelyek támogatásával a hallgatóknak, oktatóknak és az említett egyetemnek nyújt kiemelkedő támogatást.

Herendi Porcelánmanufaktura Zrt.

A szakképzési hozzájárulás és az innovációs járulék terhére az anyagtudományi és a gépészmérnöki területet is jelentős anyagi támogatásban részesítette. Az elmúlt négy évben szakképzési támogatásként 35 millió forintot, a kutatás-fejlesztésként 27 millió forintot jutatott a Pannon Egyetemnek.

Megosztott díj

Teva Gyógyszergyár Zrt.

A felsőfokú vegyész képzésben részt vevő intézményeket 2008-ban összesen 18 millió forinttal, 2009-ben pedig 20,3 millió forinttal támogatta. A gyógyszerészeket képző felsőfokú oktatási intézményeknek 2008-ban 18,5 millió forintot, míg 2009-ben 23, 5 millió forintot utalt át.

Teva Magyarország Zrt.

CSR stratégiájának alappilléreként a Teva Magyarország Zrt. támogatásival a hátrányos helyzetben élő gyermekek oktatását támogatja, a pályájukon elinduló színészeket és olyan orvosokat, akik életüket szentelik a kutatás-fejlesztés területének.