A 2009-es Bajnai-programot 2002 óta alapozzák meg közösen a kormánypártok és a Fidesz.
1. Hét évvel ezelőtt a 100 napos program megszavazása tönkretette az országot, s ma a Parlamentben egyetlen olyan párt van, amely ebben nem vett részt. Ez pedig a Magyar Demokrata Fórum, amely előre jelezte, hogy a program lejtőre viszi az országot.
2. Ezt egy kétségbeesett választási ígéretverseny követte 2006-ban, amelyben egyedül az MDF nem vett részt, s amelynek vesztese ismét az ország és az adófizető választópolgárok lettek.
3. A felelőtlen kampányt egy tétlen kormányzás követte, amely hosszas agóniát követően bele is bukott saját tehetetlenségébe.
4. Az ezt követő kisebbségi kormány tehetetlenségei hónapokkal késleltették a válságból kilábalás megkezdését.
5. Végül most az MSZP-SZDSZ arra szövetkezett, hogy az elmúlt hét év hibáit megpróbálja kijavítani.
Bajnai Gordon programjával őket, a kormánypártokat kívánja megszólítani. Mindenekelőtt az MSZP-SZDSZ feladata megválaszolni, elfogadják-e vagy sem a nekik címzett programot. Az MDF szerint az elmúlt hónapokban túl sok volt a szó és kevés a tett, így a program jövőjéről csak a kormánypártok konkrét parlamenti döntését követően lehet beszélni.
Budapest, 2009. április 19.
Dávid Ibolya
MDF elnök