Balog Zoltán református püspök véleményét is kikérték K. Endre kegyelmi kérvénye ügyében, aki egyetértett azzal, hogy kegyelmet kapjon, de nem ő döntött az ügyben. A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke keddi videónyilatkozatában elismerte, hogy tévedett és hibázott, bocsánatot kért és kér akitől ezért kell, és minden reformátustól, akiknek ezzel kárt okozott.
A reformatus.hu oldalra feltöltött nyilatkozatában a református püspök elmondta: a zsinat lelkészi elnökeként keddre összehívta az MRE összes esperesét és egyházmegyei főgondnokát, hogy a személyét és az egyházat ért támadásokat megbeszéljék. A tanácskozás - amelyen a tisztségviselők négyötöde vett részt - véleménynyilvánító titkos szavazással ért véget. E szavazáson a jelenlevők 86 százaléka bizalmáról biztosította.
Közölte azt is: az elnökségi tanács, a négy püspök és négy főgondnok határozottan arra kérte őt, gondolja át közéleti szerepvállalásait, hogy azok mennyiben egyeztethetők össze a zsinat lelkészi elnöki megbízatásával. "Ennek a kérésnek eleget fogok tenni. Ha szükséges, kész vagyok összehívni a zsinat, legfőbb törvényhozó testületünk ülését" - jelentette ki.
Balog Zoltán a sajtóban az elmúlt napokban elterjedt vádakra reagált, amelyek szerint a szombaton lemondott Novák Katalin köztársasági elnök az ő kérésére adott elnöki kegyelmet a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének.
A református püspök elmondta: az igazgatóhelyettes, K. Endre érdekében nem ő nyújtotta be a kérvényt, de másokkal egyetemben az ő véleményét is kikérték.
Úgy fogalmazott: "az előzetes vélemények és a rá és életére vonatkozó információk alapján egyetértettem azzal, hogy kegyelmet kapjon: tévedtem és hibáztam. Akitől ezért bocsánatot kell kérnem, attól bocsánatot kértem és kérek".
Hangsúlyozta, hogy döntést a kegyelmi ügyben nem hozott, a pedofília bűnének egyértelmű elutasítása számára soha nem képezte vita tárgyát és nem is fogja. "A református egyházban ebben is egyek vagyunk" - tette hozzá.
Kiemelte, nem azért kell bocsánatot kérnie, mert egy kegyelmet kérő ember mellé állt, hiszen ilyet Mádl Ferenc elnöksége óta hivatalból és lelkipásztorként többször tett, hanem azért, mert ez az ügy a református egyháznak kárt okozott. "Ezt mélységesen sajnálom, és az enyéimtől, minden reformátustól bocsánatot kérek" - mondta.
Leszögezte: arról, hogy ennek milyen következménye legyen az egyházban, "nem a média, nem az ellenzék, nem a kormány dönt, hanem kizárólag választott egyházi tisztségviselőink".
Megjegyezte, tudatában van annak, hogy a támadások ezzel nem érnek véget, de "egyházunk kormányzóinak bizalma erőt ad ezek elviseléséhez".
"Elutasítunk minden olyan törekvést, amely egyházunkat egy olyan ügybe akarja belerángatni, melyhez semmi köze nincs: kegyelmi kérvényekkel, egyházunk egyetlen testülete sem foglalkozott és nem is foglalkozik" - hangoztatta a zsinat lelkészi elnöke.
Balog Zoltán beszélt arról is: mindenki által tudott, hogy Novák Katalinnal, aki a református egyház "hűséges tagja", régi munka- és jó emberi kapcsolatban van. Az is tudható, hogy tagja a köztársasági elnök tanácsadó testületének. "Ha az elnök kérésére bármilyen ügyben állást foglalok, az kizárólag rá tartozik. Akár tévedtem, akár nem" - jelentette ki, hozzátéve ugyanakkor, hogy döntéseket a köztársasági elnök hoz, akinek a szuverenitása megkérdőjelezhetetlen.
Novák Katalin a nyilvánosság előtt elmondta, amit szükségesnek tartott, az általa hozott döntésért ő vállalta a felelősséget. "Tiszteletben tartom azt, ahogy ő ezt az ügyet lezárta" - mondta.
Egy másik, a sajtóban elterjedt vádra reagálva kitért arra is: 2016-ban, minisztersége alatt a bicskei gyermekotthon főváros által korábban Bárczy István-díjjal jutalmazott igazgatója a szakterület felterjesztésére kapott kitüntetést az akkori köztársasági elnöktől. Amikor gyanú merült fel az igazgató ellen, azonnal felfüggesztette, vizsgálatot rendelt el, és a büntetőeljárás végén az igazgató börtönbe került. "Vele én személyesen soha nem találkoztam, kegyelmi kérvényt nem nyújtott be".
Balog Zoltán megköszönve az egyházi tisztségviselők támogatását, arra kérte az egyház tagjait és a jóakaratú embereket, hogy "ne engedjék a gyűlöletkeltést eluralkodni sem a világban, sem az egyházban".
MTI